Útfelújítás a 48-as úton – ÉRINTŐ

Már dolgoznak a 48-as (Debrecen-Nyírábrány) főúton, a Hajdú-Biharban elkezdődött útfelújítási munkálatok részeként. A munkálatok megkezdéséről és a további közlekedésfejlesztési tervekről Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár november és március között több ízben is tájékoztatta a sajtó képviselőit.
A 48-as főút nemcsak Hajdú-Bihar keleti részét köti össze a megyeszékhellyel és a 4-es főúton keresztül az ország fővárosával, de a Nyírábrányi-határátkelőn keresztül a 19C jelzésű román főútban folytatódva tulajdonképpen Érmihályfalvának, az Érmelléknek, sőt a Partium középső részének is ez a nyugat felé vezető közúti ütőere.
Tasó László elmondta, hogy a magyar kormány, közel 70 milliárd forintot költ útfelújításra, ebből mintegy 50 milliárd jut majd a főutakra. A 48-as főút leromlott állapota már nagyon indokolttá tette a fejlesztést, az Érmihályfalváról Debrecen irányába közlekedők pár éve tapasztalhatják azt a mindenesetre szokatlan állapotot, hogy amíg a főút romániai szakasza kifogástalan állapotú, addig az utóbbi években „odaát” lassítja a közlekedést az út rossz állaga.
2013 és 2014 során Kocsis Róbert akkori alelnök meghívására három alkalommal hívták egyeztetésre a Hajdú-Bihari megyeházára dr. Szilágyi Ferencet, a Partiumi Keresztény Egyetem határmenti fejlesztésekkel foglalkozó kutatóját. A téma mindannyiszor a közútfejlesztés volt. Egyebek mellett a 48-as út rehabilitációja is a részét képezte ezeknek a megbeszéléseknek, akárcsak a Debrecent északról megkerülő körgyűrű megépítése, mely közvetlenül kapcsolná a keleti főutat az M35-ös autópályára. Többször is elhangzott, hogy időszerű lenne a 48-as út korábbi „nem-fejlesztendő” státuszának átírása, és a fejlesztéseket követően az út megnyitása a teherforgalom számára, amely Érmihályfalvát a Budapestről Románia felé irányuló forgalom egyik jelentős csomópontjává tenné, illetve megerősítené Debrecen és az Érmellék kapcsolatát. Ehhez azonban elengedhetetlen lenne az Érmihályfalvi-kerülőút projektjének újra napirendre tűzése, amelyre korábban volt javaslat a román kormány részéről (a nagykárolyi és székelyhídi kerülőutakkal együtt), de azóta ez lekerült a napirendről; illetve szükséges lenne a kerülőút nyomvonalának meghosszabbítása nyugati irányban az érsemjéni letérőig, ahogyan arra Szilágyi Ferenc tanácsos a jelenlegi és az előző ciklusban is javaslatot tett.

útfelújítás érmihályfalván szilágyi ferenc

 

Facebook
Érintő hírportál