„Vakációs kuckó” Szatmárnémetiben

„Vakációs kuckó” Szatmárnémetiben

 Negyedik alkalommal került megrendezésre Szatmárnémetiben a Vakációs kuckó nevet viselő nyári gyermekfoglalkoztatási hét, amely számtalan érdekes játékot, kézműves programot és sok más szórakozási lehetőséget kínált az érdeklődőknek. Az augusztus 15–19. között zajló rendezvénynek a helyi EMNT-iroda adott helyet, amelynek ajtaján naponta több tíz gyermek kopogtatott be, hasznos időtöltés reményében.

vakációs kuckó3A kora délutánig tartó programoknak évről évre nő a népszerűségük, egyre több gyermeket vonzanak, amiből az is kiderül, a vakáció idején is van keletje a közösségi életnek, a közös munkának, játéknak. A szórakoztató tevékenységek hete űrpótló foglalkoztatásként jött létre, Mondics Edinának és Kürti Anitának köszönhetően, mivelhogy ők „feleltek” a jó ötletekért, ők ötvözték minden nap a kellemeset a hasznossal, ők voltak a legnépszerűbb foglalkozások kitalálói, amelyek a kis közösségben megteremtették jó hangulatot.

A gyermekek például nagy lelkesedéssel festették a makarónidarabkákat, majd képekké formálva papírlapokra ragasztották azokat. Más napokon nemzeti és partiumi zászlót, díszüvegeket, gipszfigurákat készítettek. A sikerélményt apróbb nyeremények koronázták, főleg a kvíz-, valamint a stafétajátékok során. Csütörtökön a Kossuth-kertben labdázni, focizni is lehetett, illetve a játszóteret is igénybe vehették egy kisidőre, de a nap fénypontjának a mozdonyon való utazás bizonyult, amelyre szintén a Kossuth-kertben került sor.

A Vakációs kuckó utolsó napján, pénteken gipszmaszkok készítésével foglalatoskodtak, melyeket a gyermekek természetesen ugyanúgy hazavittek, mint a hét folyamán készített egyéb remekművet is. A népmesék világa is beköltözött az EMNT-irodába, ugyanis majd minden nap mesevetítéssel ért véget a foglalkoztatás.

vakációs kuckó2vakációs kuckó4A vakáció örömei mellett a szülőknek is jót tesz egy kis „kikapcsolódás”. Ha csak egy hét erejéig is, de van egy hely, ahol biztonságban és kulturált körülmények között tudhatják gyermekeiket.

Ebben segít évről évre az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács helyi szervezete, Csókási Attila irodavezető hozzájárulásával.

Az esemény fő támogatója a Bethlen Gábor Alap, valamint a Szatmári Gazdák Egyesülete. Az elmúlt négy esztendő során a Vakációs kuckóba ez alkalommal érkezett a legtöbb gyermek, és külön sikernek tudták be a szervezők, hogy ezúttal nemcsak Szatmárnémetiből, de a környező településekről is jöttek érdeklődők.

Sütő Éva

 

 

Facebook
Érintő hírportál