A vallásszabadságról a Szent László Napokon

A vallásszabadságról a Szent László Napokon

Az idei Szent László Napok keretében egy kiállítással és könyvbemutatóval egybekötött konferenciára is sort kerítenek a nagyváradi várban, mégpedig június 22-én, pénteken 10–13 óra között.

A vallásszabadság erdélyi hídja az európai szakadék fölött: Torda, 1568 című rendezvény tárlatnyitóval kezdődik. A magyar unitarizmus múltját és jelenét bemutató kétnyelvű (magyar és román) kiállítás első, Unitarizmus és vallásszabadság címet viselő része az egyetlen magyar alapítású egyház, az unitárius történetét mutatja be a reformációtól napjainkig. A történelmi rész központjában az 1568. évi tordai országgyűlés vallásügyi törvényének öröksége és a 450 éves békés felekezeti együttélés áll. A második rész (Az unitarizmus jelene) az egyház szervezeti felépítését, hitelveit, közösségszolgálatát, oktatási intézményeit, valamint az egyháztársadalmi és szakmai szervezetek tevékenységét ismerteti, kitérve a nemzetközi kapcsolatokra, illetve a jubileumi év jelentőségére.

10.30 órától tartják meg a konferenciát, amelynek előadói Tőkés László európai parlamenti képviselő, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspöke, Hoppál Péter országgyűlési képviselő, egyházzenész, karnagy, országgyűlési képviselő, az előző Orbán-kormány kultúráért felelős államtitkára, Hermán M. János teológiaprofesszor, egyháztörténész, Nemes Csaba református lelkész, minisztériumi főtanácsadó (EMMI), Szabó László lelkipásztor, a Magyar Unitárius Egyház fejlesztési előadótanácsosa. Az eszmecsere zárásaként mutatják be a konferencia címével megegyező címen megjelent kiadványt. A rendezvény helyszíne a vár I-épületének I. emeleti konferenciaterme, ide várják szeretettel az érdeklődőket.

(Főoldal: A tordai katolikus templom – itt mondták ki a vallások egyenlőségét 1568-ban)

Facebook
Érintő hírportál