Várad összeköt – hivatalosan is elrajtolt a 7. Szent László Napok

Várad összeköt – hivatalosan is elrajtolt a 7. Szent László Napok

Szent László király nagyváradi római katolikus székesegyház előtt álló szobrának megkoszorúzásával és ünnepélyes megnyitógálával rajtolt el június 24-én, hétfőn az immár 7. alkalommal megszervezett Szent László Napok. A Szigligeti Színházban megtartottgála főhajtás volt városalapító lovagkirályunk előtt: az ünnepi esemény a Szent László Napok himnuszának (https://www.youtube.com/watch?v=cbZBF7gs-LY) a levetítésével kezdődött és a Csillagok Palotája – Népzene az irodalomban Szent László korától napjainkig című előadással zárult, és a megnyitó során felszólalók beszédeiben is fontos szerepet kapott Szent László alakja.

A felszólalások sorát Zatykó Gyula, a Szent László Napok főszervezője indította. Mint felidézte, a kulturális fesztivált ezelőtt hét évvel egy maroknyi csapat indította útjára. A fejlődést jól illusztrálja, hogy az első programfüzet még 16 oldalas volt, nagyjából harminc programponttal, a hetedik viszont 44 oldalas, a programok száma pedig eléri a 150-et. A főszervező szerint ugyanakkor a kezdetekre jellemző családias légkör máig fennmaradt, olyan közösség „veszi be a várat” erre a néhány napra, amelyet „Szent László is mosolyogva néz”. Zárszóként Zatykó Gyula mindenkit meghívott az elkövetkező napok eseményeire, mint mondta, „lesz evés-ivás, műélvezet, szórakozás, minden, ami összeköt, semmi, ami elválaszt”.

Az idei fesztivál mottója amúgy központi szerepet kapott valamennyi felszólaló beszédében, többször is elhangzott: Várad valóban összeköt.

Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke arról beszélt, hogy Szent László emlékezete összeköt bennünket, senkinek nincs kifogásolni valója. Kiemelte, a javában dúló etnikai kultúrharcok közepette fontos, hogy a napokban a váradi várban emlékjelet kapott Szent László sírja, majd mindenkit meghívott a kedd délutáni imaláncra, amelynek célja, hogy méltó helyen, a város főterén álljon lovasszobra a városalapító lovagkirálynak.

Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere a két testvérváros közötti szoros kapcsolatot emelte ki felszólalásában, és emlékeztetett, hogy a cívisváros több rendezvénnyel is jelen van a Szent László Napokon. Hangsúlyozta továbbá, hogy a békés együttélés jegyében erősíteni kell a román–magyar kulturális kapcsolatokat is. „Várad összeköt, ezt a címet kapta ez a rendezvénysorozat, és ez hűen tükrözi a nemzetek közötti együttműködést” – fogalmazott.

Florin Birta, Nagyvárad alpolgármestere szintén gratulált a Szent László Napok szervezői által választott mottóhoz. Mint fogalmazott, Nagyvárad multikulturális és többnyelvű város, amelyre tökéletesen talál a szlogen, hogy „Várad összeköt”. A váradi elöljáró szerint ugyanakkor a Szent László Napok az elmúlt hét év során bebizonyította, hogy „az ország és talán a térség legfontosabb fesztiváljává tud válni”.

Pálfi József, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora premierrel rukkolt elő: a gálára egybegyűltek hallhatták először, hogy mit ábrázol az immár hároméves rektori lánc. Mint fogalmazott, „ha valamikor, most volt ideje, alkalma”. Az érdeklődők megtudhatták, az egyik körben Várad 17. századi címere látható, akkor ugyanis már volt főiskolai rangú felsőoktatási intézménye a városnak, a másik körben pedig a PKE címere látható, utóbbi mögött pedig ott van Szent László hermájának ábrázolása.

„Szent László és Várad összeköt” – ezzel a gondolattal zárta felszólalását Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa. Beszédében pedig kiemelte, az elmúlt években új erőre kaptak a magyar közösségek, egyre több olyan fesztivált tud támogatni Magyarország kormánya Erdély-szerte, amelyek a magyarságról, a magyarsághoz szólnak. A támogatáspolitika kapcsán beszélt ugyanakkor arról is, hogy „elkezdtük közös erővel újjáépíteni közösségünket, közös erővel olyan hellyé formáltuk a Kárpát-medencét, ahol jó élni”. „Hét évvel ezelőtt valami újra elkezdődött Váradon. A lovagkirály emlékezetét híven őrző közösség egy olyan rendezvényt hozott létre, amely immáron több 10 000 résztvevőt hoz ide, a Partium fővárosába. Kívánom, hogy az itt élő magyarok az idei rendezvény idején is meg tudják mutatni saját arcukat, s ami még ennél is fontosabb, meg tudják élni magyarságukat. Legyen a Szent László Napok a jövőben is találkozóhelye a magyaroknak” – kívánta Szilágyi Péter miniszteri biztos.

„Az idei Szent László Napok jelszava: Várad összeköt. Jelenleg különösképpen mély értelme van ennek a jelszónak, hiszen a trianoni tragédia centenáriumának közeledtével az Országgyűlés a következő évet a Nemzeti Összetartozás esztendejének nyilvánította” – fogalmazta meg beszédében Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, kiemelve ugyanakkor, hogy „Szent László öröksége egybekapcsol bennünket”. „Városunk román és magyar polgárait is összekapcsolhatja a történelmi hűség jegyében Szent László király, de el is választhatja, ha nem jutunk egyetértésre Szent László király személyiségét, történelmi művét illetően” – tette hozzá. Emlékeztetett továbbá, hogy az EMNT, az EMNP és a Szent László Napokat szervező Szent László Egyesület „állhatatos küzdelemmel törekszik”, hogy újra álljon szobra a lovagkirálynak a város főterén, és meggyőződése, hogy a harcot siker fogja koronázni, „és a román többség belátást is megszerezzük előbb-utóbb ahhoz, hogy a szoborral együtt Szent László történelmi műve, alakja és személyisége is végre elnyerje méltó helyét Nagyváradon”.

A megnyitót a Csillagok Palotája – Népzene az irodalomban Szent László korától napjainkig című előadás zárta. Közreműködött: Sebestyén Márta – ének, furulya, dob; Sebő Ferenc – ének; Andrejszki Judit – ének, csembaló, dob; Barvich Iván – tárogató, bolgár kaval és Pergel László – prímtambura, gitár.

A részletes programról és a fesztivállal kapcsolatos más kuriózumokról a Szent László Napok honlapján (www.szentlaszlonapok.ro), valamint Facebook- és Instagram-oldalán lehet tájékozódni.

A 7. Szent László Napok főtámogatója az OTP Bank Románia.

A Szent László Napok sajtóirodája

Facebook
Érintő hírportál