Veszélyben az állami nyugdíj: Romániában már kevesebb az aktív munkavállaló, mint a nyugdíjas

Veszélyben az állami nyugdíj: Romániában már kevesebb az aktív munkavállaló, mint a nyugdíjas

Már most 36 ezerrel több a hazai nyugdíjas, mint a hazai melós, és ez egyelőre csak romlani fog. Houston, van egy kis problem: lassan jóval kevesebb lesz a fóka, mint az eszkimó.

A koronavírus miatt jelenleg az országban 36 ezerrel több nyugdíjas van, mint ahány állásban lévő ember, és ez körülbelül azt jelenti, hogy a nyugdíjrendszer hamarosan összeomlik. Persze rég riogatnak ezzel ilyen-olyan források, de eddig könnyebb volt legyinteni az efféle spekulációra.

Januárban például még pozitív rekordot döntöttünk: akkor 40 ezerrel több melósunk volt, mint ahány nyugdíjas, és hát 20 éve nem álltunk ily n jól.

Aztán jött valami járvány, és minden összeomlott.

Adrian Codirlașu gazdasági elemző szerint ez a látványos fordulat részben azért következett be, mert amikor a világjárvány kitörése után beütött a krach, sokan a kényszerszabadság vagy az átmeneti munkanélküliség helyett inkább a korai nyugdíjazást választották, mert volt erre lehetőségük.

Azt is mondta, hogy a jelek szerint a helyzet tovább fog romlani, aminek a fiatalabb, még dolgozó generációk (az Y generáció, vagyis az 1980 után születettek  után mindenki) fogják meginni a levét. Sőt, mindazoknak, akik még nem állnak a nyugdíjazás küszöbén, azt tanácsolja, hogy kezdjenek el időben takarékoskodni öreg napjaikra, mert az állam aligha fog segíteni. Ez nem hangzik valami túl jól.

A fontosabb számok röviden:

  • kevesebb mint 5 millió dolgozó állampolgárunk van egy csaknem 20 milliós országban
  • idén januárban még volt 4,99 millió melós és 4,95 millió nyugdíjas, vagyis 40 ezer fővel többen voltak az előbbiek, mint az utóbbiak – na azok voltak a régi szép idők
  • az áprilisi adatok szerint már megtörtént a fordulat: akkor már csak 4,90 millió alkalmazottra jutott 4,944 millió nyugdíjas (utóbbiak 36 ezerrel vannak többen, mint előbbiek)

(foter.ro)

Facebook
Érintő hírportál