Virágvasárnap
A keresztény világ ezen a napon ünnepli azt az eseményt, amikor Jézus felment Jeruzsálembe, hogy az ünnepi pászkavacsorát ott költse el tanítványaival. Az Olajfák hegyénél két tanítványát előreküldte egy szamárcsikóért, amelyen még nem ült ember, majd ezen vonult be a városba.
Az egyházi liturgiában már az első századoktól gyökeret vertek a bevonulást felelevenítő szertartások. Jeruzsálemben, 400-ban, ünnepi menetben vonultak a pálmaágakat lengető hívek az Olajfák hegyéről a városba. Nem sokkal később Konstantinápolyban, majd a 11–12. században, Rómában is meghonosodtak a virágvasárnapi szertartások, a hívek által magukkal hozott pálmaágak megáldásának szokása bizonyíthatóan a 8. század közepére nyúlik vissza. Az ókori világban a pálma az élet, a reménység, a győzelem jelképe volt, és a vértanúkkal is összefüggésbe hozták.
A virágvasárnapi szentmise a bevonulásra emlékező körmenettel kezdődik, melynek során a hívek pálmaágakkal és barkákkal köszöntik a templomba bevonuló papot és kíséretét, ahogy egykor a jeruzsálemiek is hódoltak Krisztus előtt. Sokan a nép közül ruhájukat terítették az útra, mások ágakat törtek a fákról, s eléje szórták: „Hozsanna Dávid fiának! Áldott, aki jön az Úr nevében! Hozsanna a magasságban!” (Mt. 21, 8). A virágvasárnapi liturgia része az a körmenethez szorosan kapcsolódó szertartás, amelynek során a hívek által hozott barkákat a pap megáldja.
Ahol nincs pálma, a korán bimbózó fűzfa vesszejét, a barkát szentelik meg a katolikus templomokban.
A virágvasárnapi szertartás a barkaszenteléssel kezdődik, majd körmenettel folytatódik. A szentmisén ekkor olvassák fel Jézus szenvedéstörténetét, a passiót Máté evangéliumából. A megszentelt barkát a következő év hamvazószerdája előtt elégetik, ezzel hamvazza a pap a híveket.
