Volt, aki okot látott az ünneplésre

Volt, aki okot látott az ünneplésre

Sajnos senkit nem ért meglepetésként, hogy bár a december 1-jei történelmi események semmilyen okot nem adtak közösségünknek az ünneplésre, egyes magyar politikai szereplők mégis több városban – így Nagyváradon is – együtt ünnepelték a helyi hatóságokkal Erdély elcsatolását. Nem tett másként az RMDSZ nagyváradi városi tanácsosi frakciója sem, melynek nevében Kirei Melinda városi tanácsos helyezett el ünnepi megemlékező koszorút a nagyváradi központi ünnepségen.

Komoly hagyományokat ápol ezzel az RMDSZ nagyváradi és Bihar megyei szervezete, hiszen jól emlékszünk, nem is olyan régen a jelenleg bírósági ítélete véglegesítését váró Kiss Sándor vezetésével, Szabó Ödön, valamint Bíró Rozália társaságában, koszorúzgattak december 1-jén. Bár Kisst első fokon nyolc év letöltendő börtönbüntetésre ítélték hatalommal való visszaélés, pénzmosás, csúszópénz elfogadása és befolyással való üzérkedés miatt és eltűnt a közéletből, az RMDSZ-es helyi tisztségviselők román nemzeti ünnephez való hozzáállása azonban semmit nem változott.

Gratulálhatunk ezért Kirei Melindának, akit ugyan semmi és senki nem kötelezett arra, hogy a számunkra oly tragikus, száz évvel ezelőtti eseményeket ünnepelje, mégis jelen volt a Szent László téren megszervezett „ünnepen” – miként erről a magyar nyelvű helyi sajtó is beszámolt.

Sajnálatosnak tartjuk, hogy az RMDSZ vezetői nem csupán az országos politikában, a bukaresti hatalmi játszmák során, szolgálják ki feltétel nélkül a román főhatalmat, de helyi szinten is, megfelelési kényszerből, vagy anyagi-politikai hasznot remélve, folyamatosan túlteljesítenek.

Ezúton is arra kérjük az RMDSZ nagyváradi tanácsosát és teljes frakcióját, hogy értékelje át az elmúlt száz év történelmi eseményeiről kialakított nézeteit, s bíztassa erre szatmári, zilahi, nagykárolyi vagy épp révi kollégáit is, akik szintén részt vettek a helyi, december 1-jei rendezvényeken, ahol koszorúztak és „ünnepeltek”.

Az Erdélyi Magyar Néppárt nagyváradi szervezete

(Fotó: ebihoreanul.ro)

Facebook
Érintő hírportál