Ismét felszínre bukkant a középkori Várad városmagja

Ismét felszínre bukkant a középkori Várad városmagja

A vár nyugati fala mellett, az ortodox katedrális körül ásatások zajlanak, mélygarázst építtet a nagyváradi önkormányzat. A vár mellett, a katedrális körül folyó munkálatok ásásakor régi épületmaradványok, valószínűleg egy templom és egy temető maradványai bukkantak elő. Ezek a középkori Várad városmagjának, Péntekhelynek a részei lehetnek.

A váradi vár nyugati részén volt a középkori Péntekhely település. Ez a korabeli Várad közepe volt, mely a vár megépítése után jött létre. Péntekhely a vár nyugati falától a Nagyvásártér, a mostani December 1. park nyugati oldaláig húzódott, onnan kezdődött Szombathely, ami már külvárosnak számított. Mind az ortodox katedrális, mind pedig az annak két oldalán lévő nagy tömbházak a középkori városra épültek rá, és mivel ezeknek az épületeknek az alapjait nagyon mélyre ásták, ezért a középkori Várad ottani régészeti leletei örökre elvesztek. Így a jelenlegi munkálatok helyszíne maradt talán az egyetlen, ahol a középkori Várad még kutatható régészeti szempontból. Tehát meghatározó jelentőségű az, hogy megtörténjen a hely régészeti feltárása, hiszen ha ezt a területet is beépítik alapos és szakszerű feltárás nélkül, akkor könnyen meglehet, hogy a középkori Váradot soha többé nem lehet majd kutatni, azaz felbecsülhetetlen kulturális és történelmi érték vész el – foglalta össze a hazai sajtóban megjelenteket a Mandiner.

(Fotók: Farkas László, Nagyvárad)

Facebook
Érintő hírportál