Elhunyt Kóbor János, az Omega énekese

Elhunyt az Omega legendás énekese, Kóbor János. A zenészt 78 éves korában érte a halál –…

Hagyományos adventi gyertyagyújtás a Szent László téren

Ahogyan a koronavírus-világjárványt megelőző években a nagyváradiak megszokhatták, az adventi várakozás időszakában a Szent László Napokat…

Mindenszentek ünnepe és halottak napja

Mindenszentek (latinul: festum omnium sanctorum) a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, a protestánsok az…

Kitüntették Pataki István partiumi költőt

Magyarország kolozsvári főkonzulátusán vehette át a díjazott egy bensőséges ceremónia keretében szeptember 30-án a neki megítélt…

Polgári esték: Nagyvárad – a Sebes-Körös partjának ékköve

A Magyar Polgári Egyesület által létrehozott Polgári esték nevű rendezvénysorozat következő előadására folyó év október 4-én,…

Versíró pályázat gyerekeknek

Az Erdélyt Járók Közhasznú Egyesület (EJKE) versíró pályázatot hirdet a 2021-2022-es tanévben 7-8. osztályos erdélyi, partiumi,…

Öt előadásra szóló bérletet hirdetett a székelyhídi Szabó Ódzsa színház

A Szigligeti Színház három társulatának öt előadása vendégszerepel Székelyhídon. A bérlet ára 125 lej, amely megegyezik…

Több hetes olasz–magyar programsorozattal emlékeznek Gyöngyössy Imre filmrendezőre, íróra, költőre

Vetítéssorozattal, közönségtalálkozókkal, könyvbemutatókkal is megemlékeznek Gyöngyössy Imre Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, író, költő, dramaturg és forgatókönyvíró…

Múltidézés irodalmi keretek között – Nagyvárad visszatérésének emléknapján

A Magyar Polgári Egyesület által létrehozott Polgári esték nevű rendezvénysorozat keretében ez évben is emlékezésnek adott…

Polgári esték: Magyar írók Észak-Erdély visszatéréséről

A Magyar Polgári Egyesület által létrehozott Polgári esték nevű rendezvénysorozat következő előadására szeptember 6-án, 18 órától…

A pálos rend nyomai Váradon

Augusztus 18–19-én az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok történetét bemutató vándorkiállítás érkezik Nagyváradra. A tárlat…

Nagyváradra érkezik a pálos rend történetét bemutató busz

Az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend, illetve közös kulturális örökségünk jobb megismerése a célja a Pálosan…

Folytatódik a vándorbölcső program Bihar megyében

Mint ismeretes, első körben két vándorbölcső indult útnak Bihar megyében a nagyváradi Szent László Egyesület és…

Világrekord-kísérletre készül Thurzó Zoltán nagyváradi zongoraművész

Guinness-rekord-kísérletre készül Thurzó Zoltán, nagyváradi zongoraművész: az eddigi leghosszabb egyéni zongorajátszás (Longest marathon playing keyboard/piano by…

Egy vérből vagyunk – jótékonysági futás érintette a kolozsvári Sapientiát

Egy vérből vagyunk – jótékonysági futás érintette a kolozsvári Sapientiát A jubileumi 20. évét ünneplő Sapientia…

A Csíkszeredai Régizene Fesztivál a város személyes története

A Csíkszeredai Régizene Fesztivál a város személyes története Szombaton veszi kezdetét a Csíkszeredai Régizene Fesztivál, amely…

Dohánybeváltó a század közepén Érmihályfalván

Dohánybeváltó a század közepén Érmihályfalván  A vasútállomás, valamint az egykori Arovit konzervgyár közé ékelődve áll egy…

Trianoni harangok – Meister Éva előadása Nagyváradon

Trianoni harangok – Meister Éva előadása Nagyváradon A trianoni diktátum utáni életérzésről, az egyéni és a…

Régiségvásár várja az antik tárgyak kedvelőit a Székelyhíd melletti Olaszi-tónál

Régiségvásár várja az antik tárgyak kedvelőit a Székelyhíd melletti Olaszi-tónál Július 2–4 között, azaz péntek reggel…

Polgári esték: városépítészet Nagyváradon

Polgári esték: városépítészet Nagyváradon A Magyar Polgári Egyesület által létrehozott Polgári esték nevű rendezvénysorozat keretében egy…

Könyvbemutató: Ötmillió lépés Erdélytől Ladakig

Könyvbemutató: Ötmillió lépés Erdélytől Ladakig A Polgári esték nevű rendezvénysorozat keretében ezúttal egy könyvbemutatón, élménybeszámolón vehettek…

Érintő hírportál