Tőkés László és Nagy János államtitkár megbeszélése

Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Nagy János, a magyar Miniszterelnöki Irodát vezető…

Négyszeresére nő a külhoni magyar diákok oktatás-nevelési támogatásának összege

A magyar kormány a jelenleginek több mint a négyszeresére, mintegy 100 ezer forintra emeli a romániai…

Minden járványügyi korlátozást eltöröl Magyarország kormánya

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán, nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár sajtótájékoztatón jelentette…

Karantén vár Romániában a Magyarországról zöld igazolvány nélkül érkezőkre

Kéthetes karanténba kell vonulniuk azoknak a Magyarországról Romániába belépő utasoknak, akik nem rendelkeznek a koronavírus elleni…

„Magyarország biztos pont a jelenlegi, bizonytalan világban”

A Polgári Magyarországért Alapítvány hagyományos kötcsei rendezvényét, a Polgári Pikniket a tavaly nem tartották meg a…

Tőkés László nyilatkozata a magyarországi gyermekvédelmi törvény ügyében

Tőkés László nyilatkozata a magyarországi gyermekvédelmi törvény ügyében Mély megdöbbenéssel és jogos felháborodással követjük nyomon annak…

Friss: Utazási feltételek Magyarország–Románia, illetve Románia–Magyarország

Friss: Utazási feltételek Magyarország–Románia, illetve Románia–Magyarország Megszűnt a karantén a Magyarországról Romániába érkezőknek!  Zöld országnak minősítették…

Románia és Magyarország kölcsönösen elismeri az oltási igazolványokat 

Románia és Magyarország kölcsönösen elismeri az oltási igazolványokat  „Jelen pillanatban az van, hogy mi elismerjük a…

Egy tasak föld

Egy tasak föld Valamikor a hetvenes években, amikor még Romániában javában dúltak a kommunista atrocitások, restrikciók,…

Aki Romániából megy Magyarországra, az karanténba kerül

Aki Romániából megy Magyarországra, az karanténba kerül Románia 2021. február 4-én este frissítette az országok listáját,…

Magyarország lekerült a sárga kódos listáról: az onnan érkezőknek nem kell karanténba vonulniuk

Magyarország lekerült a sárga kódos listáról: az onnan érkezőknek nem kell karanténba vonulniuk Lekerült Magyarország a…

Február 15-ig lehet jelentkezni a magyarországi, szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre

Február 15-ig lehet jelentkezni a magyarországi, szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre December 28-án elindult a 2021. évi…

Frissült a magas fertőzöttségű államok listája: Magyarország továbbra is sárga zónának minősül

Frissült a magas fertőzöttségű államok listája: Magyarország továbbra is sárga zónának minősül Frissítette csütörtökön az Országos…

Újabb 30 napos vészhelyzet és karanténkötelezettség a Magyarországról érkezőkkel szemben

Újabb 30 napos vészhelyzet és karanténkötelezettség a Magyarországról érkezőkkel szemben Szombattól kezdődően újabb 30 napra meghosszabbították…

A Magyarországról Romániába érkező személyeknek 14 napos karanténba kell vonulniuk – ismét!

A Magyarországról Romániába érkező személyeknek 14 napos karanténba kell vonulniuk – ismét! Az Országos Vészhelyzeti Bizottság…

Románia csütörtöktől feloldja a karanténkötelezettséget a Magyarországról érkezők számára

Románia csütörtöktől feloldja a karanténkötelezettséget a Magyarországról érkezők számára A romániai koronavírus-fertőzések lakosságarányos rátája meghaladta a…

Karantén vár azokra, akik Magyarországról lépnek be Romániába

Karantén vár azokra, akik Magyarországról lépnek be Romániába Románia 14 napos karanténkötelezettséget vezetett be szerdától a…

Magyarázatot vár Románia Magyarországtól a határzárás miatt

Magyarázatot vár Románia Magyarországtól a határzárás miatt Legalább egy hónapig csak kivételes esetekben engednek be külföldi…

Augusztus 20 – Isten éltessen, Magyarország!

Augusztus 20 – Isten éltessen, Magyarország! Talán kevesen tudják, de Szent István augusztus 15-ét, Nagyboldogasszony napját…

Magyarország védőszentjét ünnepli ma a katolikus egyház

Magyarország védőszentjét ünnepli ma a katolikus egyház Világszerte hívők millió emlékeznek ma meg Szűz Mária mennybemeneteléről.…

Módosított Magyarország a beutazási korlátozásokon

Módosított Magyarország a beutazási korlátozásokon Ha az aktuális járványügyi adatok ezt megalapozzák, az országos tisztifőorvos a…

Érintő hírportál