Tisztelgés a Himnusz és a magyar kultúra napján (videó)

Tisztelgés a Himnusz és a magyar kultúra napján (videó)

Több mint három évtizede ünnepeljük a magyar kultúra napját január 22-én annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc – a kézirat tanúsága szerint – 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz kéziratát Szatmárcsekén. A közmédia a jeles nap alkalmából több csatornáján ismert filmekkel és zeneművekkel, nemzetünk nagyjainak bemutatásával és egyéb érdekességekkel tiszteleg a magyar kultúra előtt.

A magyar kultúra napjáról való megemlékezés ötlete Fasang Árpád zongoraművésztől ered, aki 1985-ben vetette fel ezt. Szavai szerint „ez a nap annak tudatosítására is alkalmas, hogy az ezeréves örökségből meríthetünk, és van mire büszkének lennünk, hiszen ez a nemzet sokat adott Európa, a világ kultúrájának. Ez az örökség tartást ad, ezzel gazdálkodni lehet, valamint segíthet a mai gondok megoldásában is”.

A világjárványra hivatkozva több településen elmaradt a mai nyilvános ünneplés, megemlékezés.

Hírportálunk Thurzó Zoltán nagyváradi zongoraművész és Szabó János, az érmihályfalvi Móka színjátszó csoport rendezőjének közös előadásával tiszteleg e napnak:

Facebook
Érintő hírportál