Zárva! – Na de miért?

Zárva! – Na de miért?

Tegnap írtuk annak kapcsán, hogy Szünetel az ügyfélfogadás az érmihályfalvi városházán, hogy úgy zárták be a hivatalt, hogy semmilyen információval nem szolgáltak a plebsznek, mi is történik a „házuk táján”.

A megyei román sajtó derítette ki, miért is volt sürgősen szükség a hivatali zárlatra.

Az eBihoreanul szerint a szálak a november 2-i rendkívüli tanácsülésig nyúlnak vissza, amelyen nem kis politikai játszma volt a tét. Mivel az RMDSZ minden választáson veszít egy-két tanácsost, a mostani felállás szerint a meghatározó döntéseknél, nem hiányozhat egyetlen RMDSZ- frakcióbéli városatya sem, mert kicsúszhat az irányítás a kezükből.

Így eshetett meg, hogy november 2-án, ezen a fajsúlyos tanácsülésen még a betegeknek, a fertőzött-gyanúsaknak is jelen kellett lenniük, mivel 9/8-as tanácsosi felállásban az ellenzéknek megfordulhatott volna a fejében az is, hogy közös megegyezésre maguk közül állítanak egy olyan jelöltet, akire mind a nyolcan szavazni fognak, így ha nincs jelen a teljes RMDSZ-frakció, előfordulhatott volna, hogy nem Karsai Attilának áll az alpolgármesteri zászló.

A jelenléti kockázat nem kis felelőtlenségre vall, annál is inkább, mivel Nyakó József polgármester a katasztrófavédelmi bizottság helyi járványügyi alakulatának elnöke is egyben.

Ugyanis ha tudott róla – márpedig a román lap szerint tudott, ő maga vallja – milyen hitele lehet még bármilyen rendelkezésnek, amelyet ebben az amúgy is viszontagságos járványhelyzetben „operatív törzsfőnökként” osztogat?

Amint látszik, meg is lett az eredménye. Láncszerűen fertőzték meg egymást, valamint több városházi alkalmazottat is.

Viszont felelőtlenségük családokat tehetett volna, vagy tehetne 14 napos karanténba, olyan anyagi helyzettel, ami messzemenően az övék alatt áll, ugyanis nem mindenki rendelkezik több tízezer lejes jövedelemmel, ami jó háttér és jó tartalék mind a karanténhoz, mind a kezeléshez, azokéval szemben, akik csak máról holnapra banizgatják a keresetüket.

Tehát jelen állás szerint a város polgármestere, alpolgármestere, néhány meg nem nevezett tanácsos és városházi alkalmazott fertőzött – vallja a román lapnak a mihályfalvi polgármester.

Ezért van zárva a városháza. Mindegy mióta, meddig, nem az a lényeg. A lényeg az, mekkora sunyisággal, alattomossággal veszik semmibe mások egészségét vagy a járványszabályokkal járó következményeket, ha politikai húzásról, pozíció-nyerészkedésről van szó.

Sütő Éva

Facebook
Érintő hírportál