Kuthy Lajos emlékére

Kuthy Lajos emlékére

1813. január 9-én született Kuthy Lajos, a Hazai rejtelmek írója, aki Kővágó-örsi Kuthy Sándor református lelkész és técsői Vernyika Zsuzsánna fiaként látta meg a napvilágot Érmihályfalván.

Kuthy Lajos fent említett kötetét utoljára 1906-ban adta ki a Franklin Társulat, mely annak idején óriási sikert aratott. Azóta nem akadt kiadó, aki a mai magyarországi viszonyok között vállalta volna újbóli megjelentetését a regényben való jövendölések miatt.

Kuthy emléktáblájának felavatása 2008-ban.

Érmihályfalván Kuthy Lajos emléktáblájának megkoszorúzására legutóbb szeptember elsején, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) 24. honismereti konferenciája alkalmából került sor. Ekkor volt éppen 10 esztendeje, hogy az isaszegi Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvány és a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság emléket állított az író szülőhelyén.

Kuthy Lajos (1813–1864) regény és drámaíró, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Kisfaludy Társaság tagja. Szülőháza egykoron a mai kerekeskúti, korábban Bernáth József iskola telkén állott. A fotón az érmihályfalvi emléktábla (a szülői ház már nem áll, viszont a portán, ahol született, több egyházi épület is volt, köztük az is, amelyen helyet kapott a tábla).

Sütő Éva

(Címoldal: A tíz éves táblaavatóra emlékezve Révász Gizella, az isaszegi Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvány  képviseletében koszorúz.)

Facebook
Érintő hírportál