„Ne féljünk az újtól, mert az jót hozhat nekünk!”

„Ne féljünk az újtól, mert az jót hozhat nekünk!”

Nemes Ferenc függetlenként indul Bihar községben a szeptember 27-ei helyhatósági választásokon. A megmérettetéssel kapcsolatosan kérdésünkre a következőket nyilatkozta:

„Először is, szeretném megköszönni, a lehetőséget, hogy 2012-ben tanácsosként, majd 2016-tól kezdve alpolgármesteri tisztségemben szolgálhattam a község érdekeit és javát. Köszönet a bihari és hegyközkovácsi lakosoknak, hogy együtt dolgozhattam velük és értük. Úgy gondolom, hogy minden tőlem telhetőt, megtettem a községért. Tudom viszont, hogy még sok mindenre szükségük lenne az itt élő embereknek. Ezért döntöttem, úgy, hogy függetlenként indulok a polgármesteri választáson, hogy az elkezdett munkákat befejezhessük, és újakba is belefoghassunk. Ahhoz, hogy egy polgármester hatékonyan tudjon dolgozni a közösség érdekében, szüksége van egy olyan támogató csapatra, akikkel a lehető legjobb megoldásokat meg tudja találni. Hiszem és tudom, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt tanácsosjelöltjei olyan értékes emberek, akik mind a közösség javát és fejlődését tartják szem előtt. Biztos vagyok abban, hogy valamennyien a község előremozdításáért fognak dolgozni.

A községben olyan munkálatok várnak kivitelezésre vagy befejezésre, mint az óvoda megépítése, ezt a kezdetektől fogva felügyelem, és szeretném, ha mihamarabb használatba lehetne adni. A szennyvíz és az ivóvízhálózat munkálatainak felgyorsítása és belátható időn belüli befejezése, illetve a munkálatok miatt megrongálódott járdák, árkok, hidak és útszakaszok helyreállítása is intézkedést sürget. A már eltervezett beruházások között szerepel a váradi metropoliszövezet által megtervezett és Ilie Bolojan nagyváradi polgármester segítségével elindított bihari, keleti elkerülő út megépítése, az idősek otthonának a létrehozása, ANL tömbházak építése fiatal házasok számára, valamint az ifjúsági központ megvalósítása.”

Egyéb közös tervek az EMNP tanácsosjelöltjeivel

Egyik elsődleges szempont a közúti forgalom megkönnyítése (elkerülő út, bicikliutak, fekvőrendőrök) és a környező településekkel való közutak kiépítése (Bihar-Pályi, Bihar-Szántó). A fontosabb prioritások közé tartoznak még vízhálózat és kanalizálás mihamarabbi befejezése és szolgáltatásának önkormányzati kézben tartása, a gázhálózat átvétele, felújítása Biharon, valamint kiterjesztése Hegyközkovácsiban is. Fontosnak tartom a szorosabb kommunikációt a községi vezetőség és a lakosság között (falugyűlések szervezése, közösségi oldal létrehozása a lakosok rendszeres tájékoztatása érdekében).

A Földvár teljes körű rehabilitációja és turisztikai célú használata (vásárok, kiállítások szervezése) is fontos tennivaló. Másik fő szempont a szemétlerakat létesítése is, ahova a község lakói elhordhatják a felesleges lomot, amiket a szemétszállító cég nem visz el, hogy ne a tankárokba kerüljenek (építkezési törmelék, elektromos háztartási gépek, megunt bútorok). Kulturális programok szervezése különböző korosztályoknak, gazdaegyesület létrehozása és működtetése, kisnyugdíjasokat segítő szociális konyha létrehozása, a Kösmő patak partrendezése és a vízlevezető árkok tisztántartása, a lakosságot segítő ingyenes szolgáltatások (egészségügyi tanácsadás, tanulási nehézségekkel küzdő gyermekek segítése, jogi tanácsadás) szintén fontos teendői lesznek az új községi vezetőségnek. Zöldövezetek létrehozása és karbantartása, szakemberek foglakoztatása a községházán (pályázatíró csapat, informatikus), községi könyvtár felújítása, valamint a kultúrház többrétű kihasználása is terveink között szerepel.

Amennyiben a bihari és kovácsi lakosok megtisztelnek a bizalmukkal, hogy együtt építsünk egy jobb jövőt, ne féljenek változtatni! Számítok a község minden lakójára – zárta mondandóját Nemes Ferenc független polgármesterjelölt.

S. É.

Facebook
Érintő hírportál