2019-ben is folytatódnak a nagyváradi Polgári esték

2019-ben is folytatódnak a nagyváradi Polgári esték

A nagyváradi székhelyű Magyar Polgári Egyesület 2019-ben is megszervezi a Polgári esték nevű, elsősorban a magyar történelemmel foglalkozó, rendezvénysorozatát.

Az elmúlt esztendőben a Polgári esték keretében az 1918-as esztendő eseményeire emlékeztek, bemutatták a gyulafehérvári nagygyűlés előzményeit és következményeit, foglalkoztak a trianoni diktátum hátterével és sok más érdekes témával.

Ebben az esztendőben két téma köré csoportosítják az előadásokat számolt be a sajtónak a Magyar Polgári Egyesület elnöke, Nagy József Barna. Februártól júliusig az 1919-es évre tekintenek vissza, míg szeptembertől decemberig a Temesvárról kiindult, immár harminc éves romániai forradalom eseményeivel foglalkoznak. Ez utóbbival főleg azért, hogy a temesvári református gyülekezet szerepe és érdeme újra előtérbe kerüljön, újra a közbeszéd része legyen. Szeretnék, hogy a temesvári magyar református gyülekezet kiállása és kitartása – ami a forradalmi szikra kirobbantója volt – megfelelő módon tematizálva legyen.

A száz évvel ezelőtti eseményekre, az 1919-es évekre visszatekintve foglalkoznak a Tanácsköztársaság dicstelen szerepével, a száz éves köröstárkányi magyarirtással, a Székely Hadosztállyal, de a trianoni diktátum előzményei is újra középpontba kerülnek.

Mint Nagy József Barna elmondta, az előadásokat úgy állították össze, hogy minden alkalommal más témát dolgoznak fel, melyek mégis kiegészítik egymást, hiszen a magyarság számára sorsfordító történelmi események hátterére is rámutatnak. Az 1919-es és 1920-as, de az 1989-es esztendőket méltán nevezhetjük sorsfordító éveknek, hiszen az ekkor történt eseményeknek máig ható, a jelenünket is meghatározó következményei vannak.

Az 1919-es évre visszatekintő előadások nagy része már ismert, míg az 1989-es eseményeket bemutató előadássorozatot szeptember folyamán véglegesítik és akkor közlik az érdeklődőkkel.

Soron következő előadások

  • Február 5-én (kedden) 18 órától Hunyadi Attila Gábor, a Babes—Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvári Magyar Történeti Intézet egyetemi adjunktusa tart előadást Királyi diplomácia, kisebbségvédelmi szerződés, Párizsi békekonferencia, 1919 címmel;
  • Február 22-én (pénteken) 18 órától Lönhárt Tamás, a Babes—Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvári Magyar Történeti Intézet egyetemi docense a Miért tiéd a hatalom…? Erdélyi közösségek önrendelkezés és impériumváltás közt, 1918 – 1919 címmel tart előadást;
  • Március 5-én, (kedden), 18 órától dr. habil Gulyás László történész, a Szegedi Tudományegyetem tanára Hogyan született meg Nagy-Románia Versailles fényes termeiben? tart előadást;
  • Március 19-én, (kedden) 18 órától Lakatos Artúr kutató, történész A tanácsköztársaság erdélyi perspektívái címmel tart előadást;
  • Április 2-án (kedden) 18 órától Nagy Miklós Mihály nyugállományú honvéd alezredes, a hadtudomány kandidátusa, címzetes egyetemi docens tart előadást;
  • Április 19-én (pénteken) Nagy Szabolcs történész, a Veszprém Megyei Levéltár munkatársa, Gottfried Barna történész, a Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltárának főlevéltárosa Emlékezés a 100 évvel ezelőtti köröstárkányi magyargyilkosságokra és a Székely Hadosztályra címmel tartanak előadást;
  • Április 30-án (kedden) 18 órától Fleisz János történész, egyetemi tanár, a Bihar megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségének elnöke Nagyvárad a változások forgószelében, 1919 címmel tart előadást;
  • Május 7-én (kedden) 18 órától Anka László történész, a Veritas Történetkutató Intézet tudományos munkatársa Apponyi Albert és az első világháborús béketárgyalások címmel tart előadást;
  • Május 16-án (csütörtökön) 18 órától Demkó Attila író, biztonságpolitikai szakértő Máglyatűz című kötetének bemutatójára kerül sor;
  • Május 25-én (szombaton) 18 órától Mihályi Balázs hadtörténész, térképész A térkép, mint propagandaeszköz Nagy-Románia szolgálatában címmel tart előadást;
  • Június 4-én (kedden) 18 órától közönségtalálkozóra kerül sor a Trianoni Szemle szerkesztőségének munkatársaival. Meghívottak lesznek: Szidiropulosz Archimédsz történész, főszerkesztő, Kolczonay Katalin tanár, szerkesztő, Domonkos László író, újságíró, szerkesztő, Sipos Endre festőművész, tanár, szerkesztő, Medvigy Endre irodalomkutató, szerkesztő;
  • Június 30-án (vasárnap) 18 órától Köő Artúr történész, a Károli Gáspár Református Egyetem doktorandusza, a Trianon Múzeum külső munkatársa Paulusokból Saulusok, Erdélyi román politikusok a dualizmus idejéből címmel tart előadást.

A Polgári esték rendezvénysorozatról, az előadások helyszíneiről és az egyesület egyéb rendezvényeiről az egyesület közösségi oldalán olvashatnak az érdeklődők: facebook.com/Magyar-Polgári-Egyesület.

A Magyar Polgári Egyesület

Facebook
Érintő hírportál