25 éves a Kolozsvári Nyilatkozat
Politikatörténeti konferenciát szervezett az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Amire felesküdtünk Isten s ember előtt címmel szervezett politikatörténeti konferenciát, amely a Kolozsvári Nyilatkozat huszonöt éves évfordulója alkalmával került megrendezésre. Az öt évvel ezelőtt – a 20 éves évforduló során – is megtartott eseményre idén október 13-án került sor, a Nyilatkozat 25 évvel ezelőtti elfogadása szempontjából történelmi helyszínen, a kolozsvári Magyar Unitárius Egyház imatermében.
Az 1992. október 25-én elfogadott Kolozsvári Nyilatkozat kihangsúlyozta, hogy az erdélyi magyarság megmaradásának és fejlődésének biztos záloga a belső önrendelkezés elvén nyugvó autonómia megteremtése. Mivel a Nyilatkozat üzenete ma is érvényes, az EMNT szervezete illendőnek tartotta, hogy megemlékezzen és emlékeztessen a történelmivé vált közéleti eseményre.
Első felszólalóként, Szőcs Géza miniszterelnöki megbízott, az RMDSZ 25 évvel ezelőtti főtitkára, kiemelkedő jelentőségű dokumentumnak nevezte a Kolozsvári Nyilatkozatot, és hangsúlyozta: már annak elfogadása idején is érezhető volt Bukarest – majd később Budapest – szándéka arra vonatkozóan, hogy befolyásolják az RMDSZ vezetőit. A politikus emlékeztetett: az autonómia igénye átütő erővel jelentkezett az erdélyi magyar közösségben, s épp ezért a Kolozsvári Nyilatkozatban foglaltak olyan erőteljes imperativuszként jelentkeztek, melyeket senki nem mert megkérdőjelezni. Beszéde végén Szőcs elmondta: az eltelt évtizedekben a kezdeti ideákat aprópénzre és „magánzsebes üzletekre” váltották, és ebben vitathatatlanul nagy felelőssége van az RMDSZ-nek.
Tőkés László, európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, felszólalása elején kijelentette: „Az 1989-ben magára talált romániai magyarság érdekvédelmi és közképviseleti szervezetének, az RMDSZ-nek a <<bűnbeesés előtti>> állapotára, annak kezdeti hőskorára mindnyájan elismeréssel és nosztalgiával gondolhatunk vissza. A Szövetség egyik alapítójaként és egykori tiszteletbeli elnökeként elsősorban önszerveződésünk és nemzeti elkötelezettségünk akkori tisztaságára emlékezem vissza jó érzéssel, melynek helyébe utóbb a belső megoszlás, a politikai romlás és torzulás léptek.” Az EMNT elnöke hozzátette: a Magyar Unitárius Egyház kolozsvári tanácsterme politikatörténeti szempontból is jelentős, hiszen a konferenciának ez alkalommal helyet biztosító térben annak idején példás formában nyilvánították ki erdélyi magyar közösségünk – belső – önrendelkezés iránti igényét, s az ügy folytonosságát az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt azóta is töretlenül őrzi, örökségét pedig tovább viszi. „Igencsak beszédes körülmény, hogy egy negyed század után az RMDSZ szinte még csak említésre méltónak sem találja a Kolozsvári Nyilatkozatot, vele együtt pedig az akkori parlamenti frakciójának a Szent Mihály templomban, <<Isten és ember előtt>> való felesküvését közösségi önrendelkezésünk hív képviseletére. Márpedig ott és akkor találtunk igazán magunkra, és fogalmaztuk meg példás alakban nem csupán Szövetségünk, hanem egész erdélyi magyarságunk politikai identitását – ami az eskü erejével és jelképisége által mindmáig kötelez bennünket. A Kolozsvári Nyilatkozat vízválasztónak számít, mely a természet rendjének – a vizek folyásának – szükségszerűségével késztet, sőt kényszerít bennünket az akkor elkezdett úton való továbbhaladásra” – mondta Tőkés László.
Bodó Barna politológus, a Kolozsvári Nyilatkozat egyik szövegezője, tudományos pontossággal idézte fel a dokumentum keletkezéstörténetét, mintegy történelmi visszatekintést nyújtva a jelentős politikatörténeti esemény kapcsán, majd felszólalása végén elmondta: a 25 évvel ezelőtti autonómianyilatkozat mind a mai napig zsinórmértékként van jelen az autonómiáról szóló diskurzusban.
Borbély Zsolt Attila politológus, publicista, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke a Kolozsvári Nyilatkozattal szembeni balliberális sajtótámadásokról tartott összefoglaló előadást, mely során elmondta: a sajtóoffenzíva egyik célja volt az autonómia szempontjából is jelentős Nyilatkozat és az azt kezdeményezők lejáratása, s e támadások egyik vezéralakja – az azóta elhunyt – Cs. Gyimesi Éva volt. Borbély reagált azokra a korábbi támadásokra is, melyek szerint a Kolozsvári Nyilatkozat kezdeményezői figyelmen kívül hagyták a román felet, s kijelentette: valótlansággal vádolták az autonomistákat, hiszen azok számoltak a román hatalommal, de nem mint viszonyítási ponttal, hanem mint egy központosított, elnyomó gépezettel. Felszólalása végén az EMNT alelnöke rámutatott: akik a Kolozsvári Nyilatkozatot támadták, azok indítottak offenzívát az önálló magyar egyetem gondolata ellen is.
Kónya-Hamar Sándor közíró, politikus beszédében felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy a Kolozsvári Nyilatkozat nem előzmények nélküli, hiszen a Marosvásárhelyi Hitvallásban már megfogalmazásra kerültek azok az alapelvek, melyeket a Kolozsvári Nyilatkozat is magába foglalt. Kónya-Hamar véleménye szerint az erdélyi magyar politikai elit sokszor csak kampányszlogenként használja a többszintű autonómiát, miközben a románság a rendszerváltás óta igyekszik démonizálni az önrendelkezési törekvéseket.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke emlékeztetett: a rendszerváltást követően az erdélyi magyar szervezetek egyöntetűen fogalmazták meg autonómiaigényüket, s ennek egyik alapdokumentuma volt a Kolozsvári Nyilatkozat. „A politika a lehetőségek kihasználásának művészete, a Domokos Géza által vezetett RMDSZ azonban tudatosan ment el a magyar közösség szempontjából lényeges esélyek mellett” – jelentette ki a Néppárt elnöke. Szilágyi hozzátette: „Bukarest mindmáig nem tudott hiteles és megbízható hatalmi központtá válni az erdélyi magyarság számára, a mi feladatunk pedig az, hogy demokratikus és békés úton rendezzük viszonyunkat a románsággal.”
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke kijelentette, 25 év elteltével lezártnak tekinthető az ideológiai viták korszaka, majd emlékeztetett: a reformtömörülés létrejötte a Kolozsvári Nyilatkozatnak köszönhető, hiszen – vízválasztóként – ez volt az a dokumentum, melynek szellemében kijelenthették, másféle politikai képviseletet akarnak. „Bukaresthez való viszonyunk mindmáig rendezetlen, s a kérdés adott: a beépülés, vagy a távolról kifejtett nyomásgyakorlás útja a járható? A reformtömörülés tagjaiként végig azt vallottuk, hogy kötelességünk megvédeni a Tőkés László által felhalmozott politikai tőkét, miközben a Kolozsvári Nyilatkozatra is iránymutatóként tekintünk” – mondta a néppárti politikus.
Katona Ádám, az RMDSZ egykori, Erdélyi Magyar Kezdeményezés platformjának elnöke felidézte a Kolozsvári Nyilatkozat létrejöttének körülményeit, valamint az RMDSZ megalakulásának történetéről is beszélt. Hangot adott azon véleményének, mely szerint a reformtömörülésnek még keményebben kellett volna fellépnie, s az RMDSZ szégyenének nevezte, hogy nem foglalkoznak a 25 évvel ezelőtt elfogadott Kolozsvári Nyilatkozattal, s negyed évszázados évfordulóját nem ünneplik meg. „A 25 évvel ezelőtti események reményt keltettek bennünk, s nem feltételeztük a jövő politikai vitáit, valamint azt, hogy érdekvédelmi képviseletünk nem fog harcolni értünk” – mondta Katona Ádám.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke kijelentette: „Meggyőződésem, hogy rendkívül kitartó, szívós diplomáciai munkát kell még elvégeznünk azért, hogy elfogadtassuk itthon és nemzetközi színtéren is autonómiaigényünket, s hogy az időnként fellángoló magyarellenes hangulatot is ellensúlyozzuk. A mi megközelítésünkben Székelyföld autonómiája román állampolgárok igényére épül, akik békés, demokratikus eszközökkel szeretnék megvalósítani jogos önrendelkezésüket.”
A konferencia zárásaként Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke elmondta: „A Kolozsvári Nyilatkozat a belülről vezéreltség utolsó dokumentuma volt, s ezt a szellemiséget és indíttatást kell az erdélyi magyarságnak is visszanyernie. Ugyanakkor nagy kérdés, hogy miként sikerül közösségünk érdeklődését újra felrázni az autonómia ügye iránt. Mindezek mellett örömmel kell nyugtázzuk, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Székely Nemzeti Tanács is hűen hordozza a Kolozsvári Nyilatkozat szellemiségét.”
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája
Amire felesküdtünk Isten és ember előtt
Konferencia a Kolozsvári Nyilatkozat 25. évfordulója alkalmából
Kolozsvár, 2017. október 13.
A politikai identitásról és a politikai asszimilációról
Az 1989-ben magára talált romániai magyarság érdekvédelmi és közképviseleti szervezetének, az RMDSZ-nek a „bűnbeesés előtti” állapotára, annak kezdeti hőskorára mindnyájan elismeréssel és nosztalgiával gondolhatunk vissza. A Szövetség egyik alapítójaként és egykori tiszteletbeli elnökeként elsősorban önszerveződésünk és nemzeti elkötelezettségünk akkori tisztaságára emlékezem vissza jó érzéssel, melynek helyébe utóbb a belső megoszlás, a politikai romlás és torzulás léptek.
Mai évfordulói rendezvényünkön a Szövetség élén álló, akkori Országos elnökség iránt fejezem ki elsősorban elismerésemet, amelynek túlnyomó többségben lévő autonómiapárti szárnya – egyebek mellett – a kolozsvári önrendelkezési dokumentum, a Kolozsvári Nyilatkozat formába öntésében és elfogadtatásában elévülhetetlen érdemeket szerzett – és ma már bátran mondhatjuk, hogy – politikatörténelmet írt.
Ezt figyelembe véve, azt is elmondhatjuk, hogy politikatörténeti szempontból nézve történelmi helyszínen gyülekeztünk össze a Magyar Unitárius Egyház kolozsvári tanácstermében, ahol annak idején példás formában nyilvánítottuk ki erdélyi magyar közösségünk – belső – önrendelkezés iránti igényét. Az ügy folytonosságát az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt azóta is töretlenül őrzi, örökségét pedig tovább viszi.
A hely szellemében történelmi magyar egyházainkkal kötött kezdeti szövetségünkről is meg kell emlékeznünk, amelyre a továbbiakban is pótolhatatlan szüksége van erdélyi közösségünknek.
Apropó: asszimiláció. Huszonöt évvel ezelőtt talán azoknak volt igazuk, akik az Erdélyi Magyar Demokrata Szövetség elnevezés mellett érveltek. Nomen est omen – tartja a mondás. Romániai Magyar Demokrata Szövetségként Bukarestben nehogy a román versenypártok egyikévé asszimilálódtunk volna… Mindesetre, igencsak beszédes körülmény, hogy egy negyed század után az RMDSZ szinte mégcsak említésre méltónak sem találja a Kolozsvári Nyilatkozatot, vele együtt pedig az akkori parlamenti frakciójának a Szent Mihály templomban, „Isten és ember előtt” való felesküvését közösségi önrendelkezésünk hív képviseletére. Márpedig ott és akkor találtunk igazán magunkra, és fogalmaztuk meg példás alakban nem csupán Szövetségünk, hanem egész erdélyi magyarságunk politikai identitását – ami az eskü erejével és jelképisége által mindmáig kötelez bennünket.
Néhai Borbély Imre Zsolt fiának a szavaival szólva: „A Kolozsvári Nyilatkozat és a benne foglalt eszmények lakmuszpapírként is működnek. Aki elfogadja őket, a nemzeti oldalhoz tartozik, aki elutasítja, az idegen érdekeket követ.” Jómagam e gondolat mentén még tovább mennék. A Kolozsvári Nyilatkozat egyenesen vízválasztónak számít, mely a természet rendjének – a vizek folyásának – szükségszerűségével késztet, sőt kényszerít bennünket az akkor elkezdett úton való továbbhaladásra. „Ha lesz valaha egységes nemzetelvű magyar érdekképviselet Erdélyben – márpedig miért ne lenne, mondom –, az csak és kizárólag a Kolozsvári Nyilatkozat által lefektetett eszmei alapon nyugodhat” – állapítja meg Borbély Zsolt. Mai értekezletünk éppen ezért ne csak a történelemidézés, hanem a jövőkészítés igényével forduljon a magyar politikai és közélet szereplőihez, valamint a nemzet ügye iránt elkötelezett közvéleményhez – a nemzeti önrendelkezés, a jobb sorsra érdemes régi-új Szövetségünk programjába foglalt három szintű autonómia megvalósításának üzenetével.
* * *
Az évforduló kapcsán hadd emlékezzünk vissza a bizonyos fokig meglepetésszámba menő Kolozsvári Nyilatkozat szövege körül kialakult éles vitára, melyek rendjén nem mással, mint Domokos Géza RMDSZ-elnökkel és a vérgőzös víziókkal riogató Tokay György képviselővel is meg kellett vívnunk harcainkat. Akkor és ott fogalmazódott meg először a helyzetteremtő és a helyzetkövető, a „tájbasimuló” politika mindmáig időszerű ellentétpárja, valamint a „politikai asszimiláció” jelensége, mely azt az elhibázott politikai magatartást jelöli, mely nem a legitim távoli célokhoz keres adekvát eszközöket, hanem az ellenfél elvárásaiból és tűrőképességéből kiindulva, az eleve maga által beszűkített eszközökhöz szabja minimalizmusra hajló céljait. A mi esetünkben ez egyet jelent a többségi román elvárásoknak való megfeleléssel, amely magatartás kóros esetekben akár az ún. Stockholm-szindróma „cinkus áldozatának” az önfeladásáig is elmehet.
A jelenség azonban nem szűkíthető le a kisebbségi magyar és a többségi román viszonylatra. Európai társadalmainkat, illetve a balliberális irányba elcsúszott Unió tagállamait sokrétű identitásválság jellemzi; olyan irányzatok uralkodnak el, amelyek „gyengíteni akarják az európai emberek nemi, családi, vallási és nemzeti önazonosságát” – mondja Kövér László házelnök. A nemzet és vallásidegen magyarországi ellenzék – példának okáért –, illetve a neofita szocialisták és általában az igazodási és megfelelési kényszer hatása alatt álló európai politikai közszereplők egyhamar behódolnak a „birodalmi”, globalista típusú véleményterrornak és „politikailag korrekt” elvárásrendszernek.
De maradjunk a saját házunk táján. Nem csupán anyanyelvünk és kultúránk, hanem nemzeti politikánk is ki van téve az asszimiláció veszélyének. Olyan esetben szoktunk „magyarul beszélő román politikusokról” beszélni, amikor ezek saját nemzeti érdekeink bukaresti képviselete helyett sokkal inkább Bukarestet képviselik erdélyi magyar közösségünk irányában. Asszimiláns politikusaink rendre elfelejtenek magyar szemmel látni, magyar fejjel gondolkodni, magyar érdekeinket képviselni és – szándékosan vagy jóhiszemű rövidlátással, akarva vagy akaratlan – idegen érdekek zsoldjába szegődnek. Kirívó példája ennek a neptuni paktumpolitika, mely mondhatni kezdettől fogva helyrehozhatatlan károkat okozott az RMDSZ-ben, illetve erdélyi magyarságunk életében. De kevésbé megszemélyesíthető módon ugyancsak az asszimiláns politizálás körébe sorolható az egyetlen tartózkodás mellett, teljes egyöntetűséggel elfogadott Kolozsvári Nyilatkozat, illetve a kongresszusok egész sora által elfogadott, majd megerősített szövetségi autonómiaprogram meghiúsítása. Egy kis túlzással szólva azt is mondhatnánk, hogy ezt maguk a román politikai pártok, a román nacionalisták és posztkommunisták sem végezhették volna el hatékonyabban…
A ’90-es évek végén Clinton amerikai elnök által felkapott és a többségi politikusok és kormányok által azóta is váltig hangoztatott „modellértékű román kisebbségpolitika” mítoszának kialakításában is kétségkívül oroszlánrésze van a hivatalos RMDSZ-nek, mint ahogyan föltételen kormányzati szerepvállalásai is akarva-akaratlanul a mindenkori kisebbség- és magyarellenes román elnyomó politika malmára hajtották a vizet, és azt legitimálták.
Ahhoz, hogy kisebbségpolitikai téren, áttörést és gyökeres változást érjünk el, revideálnunk kell egész eddigi romanofil asszimiláns politikánkat. A mi pártjaink és szervezeteink nem viselkedhetnek az átlagos román versenypártok módjára. Szabadulnunk kell politikai „elrománosodásunk” olyan nyilvánvaló jegyeitől, mint amilyenek: a hazugság, a zsákmányszerzés és korrupció, az opportunizmus, a pártérdek túltengése, a manipuláció, különféle antidemokratikus módszerek és a politikai tisztességtelenség bármilyen formája. Ugyanez valamennyi külhoni magyar közösségünk kisebbségi–többségi viszonyára is érvényes. Nem szabad „elhidasodnunk”. A „balkanizálódástól” őrizkednünk kell.
Mindenek előtt azonban vissza kell térnünk az ígéretes kezdetekhez. A változó viszonyok nem adhatnak felmentést nemzeti felelősségvállalásunk teljesítése alól. Az elvtelen alkalmazkodás és a megalkuvás nem lehet alternatívája a közösségi önrendelkezésnek. A gyáva konfliktuskerülő politika a köz érdekében való konfliktusvállalásnak. A kollaboráló „mérsékeltség” a „radikális” értékelvű politizálásnak!
„A romániai magyarság politikai alanyként államalkotó tényező, s mint ilyen, a román nemzet egyenjogú társa” – áll a Kolozsvári Nyilatkozatban. Ez egyértelműen mellérendelő viszonyt feltételez, mely alapját képezi a régóta szorgalmazott román–magyar párbeszédnek. Kettőn – tehát rajtunk is áll a vásár. Az erdélyi magyarság ügyének rendezése még várat magára. Visszatérve legfőbb tárgyalási alapunkhoz, a Kolozsvári Nyilatkozathoz: csak akkor érhetünk el életképes és távlatos eredményt, hogyha az ebben megvalósult egykori konszenzus szellemében, egymással megegyezve, az egyetemes magyar nemzetpolitika keretében, egységesen lépünk fel magyarságunk helyzetének rendezése és önrendelkezési jogaink biztosítása érdekében.
Tőkés László, az EMNT elnöke az RMDSZ volt ti. elnöke
