A bihari RMDSZ ismét botránnyal és hazugságokkal „ünnepel” augusztus 20-án

A bihari RMDSZ ismét botránnyal és hazugságokkal „ünnepel” augusztus 20-án

Újabb, a Bihar megyei RMDSZ-hez kötődő botrány keseríti az erdélyi és partiumi magyarok életét. Augusztus 21-én, a Bihar Megyei Tanács tisztségviselőiként, drámai hangú sajtótájékoztatón számolt be két RMDSZ-es politikus arról, hogy a nagyváradi önkormányzat egy, a megyei tanács kezelésében lévő civil szervezete által, a város főterére nyíló egyik utcába tervezett műsor részeként meghirdetett programot, 94 magyar gyermek ünnepi produkcióját, akadályozta meg azzal, hogy nem láttamozta kedvezően a vonatkozó közterület-használati bejelentést.

Világossá akarjuk tenni, hogy a bihari RMDSZ politikusai ismét nem mondanak igazat. Ezúttal ezt úgy teszik, hogy nyilvánvaló politikai szándékaik mentén, a lejáratás és botránykeltés egyértelmű céljával, 94 gyermeket, szüleiket és a teljes közvéleményt is félrevezették, magyarán hazudnak.

Az ügy hátterében az az egyszerű tény húzódik, hogy 2016-ban az addig a román liberális polgármesterrel, Ilie Bolojánnal, nyolc éven át fenntartások nélkül együttműködő RMDSZ, minekutána a megyei tanácselnöki szék kedvéért átnyergelt a szociáldemokraták szövetségesévé, Nagyvárad magyarságát cserben hagyva, kitaktikázta magát a megyeszékhely vezetéséből. Emiatt három éve folyamatos háborús helyzet uralkodik a megye és a város vezetése között, melyben Nagyvárad magyarságát – mindkét oldal – kényük, kedvük szerint használható eszközként kezelik.

Másfél évtizedes múltra tekint vissza, hogy a nemzeti ünnep pótlékaként, a korábban „Nyitott Ablak Európára” elnevezésű rendezvény részeként, augusztus 21-én a debreceni virágkarnevál néhány kocsija Nagyváradon is megtekinthető. A másfél évtizedes szokás mentén az esemény szervezői a két határ menti megye és a két megyeközpont. Szintén szokássá vált, hogy a virágkocsikat táncosok, és más fellépők kísérik.

A megfelelő dokumentumok és a vonatkozó szervezői levelezés tartalmának ismeretében a következőket rögzítjük:

 

  1. A nagyváradi szervezők augusztus 1-jén tájékoztatták az érdeklődőket, hogy a korábbiak szerint, lehetőség lesz a virágkocsik melletti helyszínre tervezett táncos zenés fellépésekre (lásd: oradea.ro). A fellépésekre a 12 és 17 óra közötti idősávban lett volna lehetőség, ugyanis 17 órától, a vonatkozó szerződéses feltételek szerint, az esti órákban fellépő sztárzongorista, Havasi Balázs, és csapatának behangolása következett (ahogyan az az inkriminált sajtótájékoztató felvételein hallhatóan meg is történt). Közölték, hogy a részvételi szándékot a szervezőknél előzetesen jelezni szükséges, ugyanakkor a megadott határidőre mindössze egy fellépő jelentkezett, mely miatt a szervezők az adott színpad felállításáról lemondtak.
  2. A botrányt kiáltó politikusok, annak tudatában, hogy a város főterén rendezvény zajlik majd, a nagyváradi szervezőket megkerülve, a velük való programegyeztetést mellőzve kezdtek önálló műsorszervezésbe. Emiatt a felmerülő időbeli átfedések okán nem tudtak minden szükséges engedélyt beszerezni, jelesül Pető Dalma RMDSZ-es tanácsos, a megyei tanács eseményeinek főszervezője, augusztus 20-án kézhez is kapta a területfoglalási bejelentését kedvezőtlenül elbíráló értesítést.
  3. Eszerint tehát a megyei tanács nevében úgy hívták meg a fellépő tánccsoportokat, hogy a szükséges engedélyek nem voltak birtokukban. Ugyanakkor a városi szervezőstábot sem értesítették terveikről, annak ellenére sem, hogy ismert volt a város biztosította fellépési lehetőség, nem jelezték az ide vágó igényeket. Továbbá 21-re, a szereplés hamis ígéretével hívták a helyszínre a táncolni vágyó gyermekeket és szüleiket.
  4. Eszerint megállapítjuk, hogy egy, az RMDSZ bihari politikusai által előre kitervelt, szándékos botránykeltéssel állunk szemben, mely nem csupán azért gyomorforgató, mert egyik legfontosabb nemzeti ünnepünk kapcsán valósult meg, hanem azért is, mert ennek eszközéül gyermekeket és jószándékú szüleiket használták fel. A botránykeltés célja pedig semmi egyéb, mint a politikai haszonlesés, a nagyváradi magyarság közösségi közérzetének kárára elkövetett nagyváradi szavazatmaximálási kísérlet.

Emlékeztetünk, az Erdélyi Magyar Néppárt helyi vezetőinek komoly munkája fekszik abban, hogy tompítsa a megyei tanács és a megyeközpont vezetése között fennálló politikai háborúskodás következményeit, hiszen ennek elsőszámú kárvallottja Nagyvárad magyarsága. Az RMDSZ akciója miatt ismét nem arról beszélünk, hogy Nagyvárad főterén augusztus 21-én közel tízezer ember örvendhetett Havasi Balázs zongorajátékának, ugyanakkor megmérgezték abbéli örömünket is, hogy az ünnepünk kapcsán a Nagyvásár téren magyar termelői vásár kapott helyet és százak részesülhettek a Szent László téren megáldott új kenyérből.

Az egyéb, kisebb elhangzott hazugságokon túl, az előre kitervelt botrány része az a hamis állítás is, miszerint a nagyváradi szervezők meg kívánták akadályozni a Szent Koronát ábrázoló virágkocsi helyi szereplését. A vonatkozó hivatalos levelezésből kiderül, a debreceni szervezők öt virágkocsi Nagyváradra hozatalát ajánlották fel, melyek közül kézenfekvő módon kettő a két szervező város, kettő pedig a két megye kompozíciója. A felmerülő választás az volt, hogy ötödikként a váradiak a Szent Lászlót, avagy a Szent Koronát ábrázoló virágkocsit kérik. Előbbi mellett döntöttek. Később került nyilvánosságra, hogy Pásztor Sándor, Bihar megyei tanácselnök kérésére végül a Szent Koronát ábrázoló kocsi is rendelkezésre állt, mely miatt köszönet illeti, ugyanakkor azért koránt sem lehetünk hálásak neki, hogy a pozitív fejleményről nem értesítettek időben minden szervezőt, helyette kollégái – hazug módon – azt közölték a nyilvánosság előtt, hogy a váradiak nem szerették volna a legszentebb állami jelképünket ábrázoló kompozíciót, főként annak fényében, hogy az az előző években is fenntartások nélkül érkezhetett a Körös-parti városba.

Részben örülhetünk csak annak, hogy végre megtudhattunk, Pető Dalma önkormányzati képviselő a magyar vezetője annak az ezúttal az augusztus 20-i párhuzamos ünnepet szervező Bihor – Hajdú-Bihar Eurorégió Alapítványnak, mely szervezet néhány hónapja azzal küzdötte magát a sajtó figyelmébe, hogy Nagyvárad főterén Sárospataktól és Szolnoktól Odessáig terjedő óriásromániás kiállítási pannókon „ünnepelte” Nagyvárad román kézre kerülésének századik évfordulóját. Utólag is „gratulálunk” neki!

Ugyanakkor felhívjuk a figyelmet arra, hogy amióta 2017-ben az Erdélyi Magyar Néppárt kezdeményezésére Nagyvárad ismét ünnepli államalapításunkat, a helyi RMDSZ rászervezéssel, vagy egyéb eszközökkel minden alkalommal módot talált arra, hogy botránnyal mérgezze azt az ünnepet, melyről a megelőző két és fél évtizedben nem vett tudomást. Megállapítjuk, hogy azok, akik közösségi közérzetünket, a nagyváradi magyarság léthangulatát rombolják, helyben maradásunk alapjait ássák alá. Sajnálatos módon e tevékenységben ma már nem a nagyváradi önkormányzat városfejlesztési gyakorlatának visszásságai, hanem az RMDSZ elkeseredett hatalommentési vergődése viszi a prímet. A 2017-es ünnep tönkretételét összegezve jegyezte meg egy helyi újságíró: „Nagyvárad RMDSZ-sújtotta övezet”.

A történtek kísértetiesen hasonlítanak arra, ahogyan nem is olyan régen „az erős kép kedvéért” okoztak botrányt MSZP-s politikusok a magyar köztelevízióban, illetve a jelek szerint ezúttal Kunhalmi Ágnes után szabadon, a helyi RMDSZ is nagyot vágódott, miután a csukott ajtó helyett a „nyitott ablaknak” szaladt.

Az Erdélyi Magyar Néppárt nagyváradi szervezete

(fotó: denagy.hu)

Facebook
Érintő hírportál