A fagylalt

A fagylalt

Álltam a napokban az egyik élelmiszerüzlet pénztáránál. Előttem két idős ember téblábolt, kosarukban egy zacskós tejjel. A bácsi kezében egy ötlejes bankó. A néni megkérdezte a pénztárosnőtől, hol vannak az olcsó fagylaltok. Szerettek volna venni kettőt, ha kifutotta volna az öt lejből. De nem futotta ki a kettő, mert a legolcsóbb másfél lejbe került.

Vegyél csak magadnak, szívem – szólt a bácsi lemondóan, de látszott rajta, nagyon szeretett volna ő is egyet, hisz vasárnap délután van, ez az egyetlen luxus, amit megengedhetne magának egy romániai nyugdíjas. De nem. Csak a néninek tellett az öt lejből a másfél lejes nyalánkságra, amire öreg párja is annyira vágyott.

A pénztárnál ülő fiatal nő pedig egyre idegesebben várta, hogy döntsenek. Van hát pénz kettőre, vagy nincs. Vagy marad a tej meg az olcsó “akármi”. Maradt a tej, meg az olcsó akármi.

Szerettem volna kipótolni, de nem tudtam, hogyan tehetném, hogy jó legyen. Hogy ne sértsem meg az önérzetüket. Viszont a pénztárnál fújtató fiatal hölgy megtehette volna „ha majd ismét erre járnak, behozzák a többit” alapon. De nem tette. Blokkolt, majd odébb tolta a sovány árúval „rakott” kosarat.

Nem hiszem, hogy az otthagyott aprók ne pótolták volna ki az aznapi fél lejes „hiányt”.

De mi már rég nem látunk egymás lelkébe…

Sütő Éva

Facebook