A hordó

A hordó

Az ókorban a rétorok tiszte volt élőszóval meggyőzni, kellő véleményre hangolni, tettre bírni a népet. Szavuk, mondanivalójuk hathatóságáért hordókat tettek alájuk, hogy szónoki beszédük elérjen a piactér minden zugába, a minél eredményesebb tömegbefolyás érdekében.

A hordók tulajdonosai tehát joggal várták el, hogy az ékesszólás nagymesterei az ők szájíze szerint adják elő mondandójukat, ha már biztosítják alájuk az emelvényt.

Egyik nap azonban egy ilyen „hordóról” elhangzott az a merész kijelentés is (ami persze felettébb visszatetszést keltett az orációi alkalmatosság gazdájának), hogy a szónok lábai alól ki találják rúgni a hordót, ha az nem a pódiumgazda kénye-kedve szerint közvetít a több-kevesebb kenyérhez, illetve cirkuszhoz szoktatott plebsznek. Sőt, a gazda azon üzenete is közhírré tétetett, mi az ára a deszkának, meg az abroncsnak. Úgyhogy jó lesz vigyázni.

A hallgatóság pedig derült és jó mókának vélte, hogy ni, már a rétor is kenyér nélkül maradhat, ha nem jól szól a hordóról.

Ennek utána pedig az elvárásoknak megfelelve a rétor minden harmadik-negyedik mondatába belefoglalta, hogy éljen a gazda meg a hordó, amitől a hallgatóság csak még jobban mulatott.

A hordó tulajdonosa viszont napról-napra mogorvább lett, fene se tudja miért.

Az effajta emelvényeken szónoklók nagy kárt tudnak tenni a hordósok imázsában. Főleg, ha onnan nem lehet egyetlen olyan jól csengő orációt sem elsütni, aminek a fonákját rá ne lehetne húzni az emelvény birtokosára. Ugyanis ezeket a fránya rétorokat néha követni se igen tudják a szavak rejtelmeihez-sejtelmeihez nem szokott pulpitusgazdák. Ezek úgy csűrik-csavarják a szót, hogy az valami csudaság.

Arról nem is beszélve, hogy szólni manapság nemcsak a hordók tetejéről lehet. Vannak attól alkalmatosabb felületek is, meg nagyobb piacterek. Vagyis a hordófosztás nem bizonyul mindig a legjobb megoldásnak. De sebaj! Majd megtiltják a népnek, hogy hallgassák őket.

Sütő Éva

Facebook
Érintő hírportál