A mezőgazdasági termelők továbbra is értékesíthetik terményeiket az oldalt nyitott piacokon

A mezőgazdasági termelők továbbra is értékesíthetik terményeiket az oldalt nyitott piacokon

A mezőgazdasági termelők továbbra is értékesíthetik terményeiket a nyitott piacokon – nyilatkozta Adrian Oros mezőgazdasági miniszter.

A tárcavezető rámutatott, a Kolozs megyei prefektusi hivatal találkozót szervezett vasárnap az élelmiszerpiacokat működtető települések polgármestereivel, és megoldásokat találtak arra, hogy a piacok tovább működjenek, a helyi termelőknek legyen ahol értékesíteniük terményeiket.

Oros azt mondta, azokat a zárt terű piacokat, amelyeknek az oldalfalai eltávolíthatóak, átalakítják nyitott piacokká, ahol pedig erre nincs lehetőség, kiköltöztetik az asztalokat szabadtérre. Más helyeken mozgó piacokat alakítanak ki a helyi termelők számára.

“A nap folyamán mindegyik közigazgatási egységnek közölnie kell, hogy melyik megoldást választotta. Bármelyik lehetőség mellett is döntenek, az illetékes állami intézmények képviselői naponta monitorozni fogják ezeket, hogy minél kisebb legyen a polgárok megfertőződésének kockázata” – tette hozzá a miniszter.

Hétfőtől a koronavírus terjedését fékezni hivatott újabb korlátozó intézkedések lépnek életbe Romániában. Az egyik intézkedés értelmében országos szinten bezárják a minden oldalról zárt terű, fedett piacokat.

(Forrás: G4 Media)

(Fotó: székelyhídi piac – archív)

Facebook