A Néppárt ismét Budapest segítségét kéri a borsi határátkelőnél ingázók érdekében

A Néppárt ismét Budapest segítségét kéri a borsi határátkelőnél ingázók érdekében

A járványügyi helyzet következményeként a román-magyar határ menti térségben ismét előtérbe kerültek az ingázók gondjai azt követően, hogy a helyiek napi határátlépésre vonatkozó megállapodás azon részét, miszerint újra nyitják a nagyszalontai és a székelyhídi átkelőket, a román fél úgy értelmezte, hogy ezzel a borsi átkelő esetében nem kell könnyíteni a határsávban élők rendszeres átléptetését.

Két héttel korábban – minden hangzatos helyi és megyei ígéret ellenére – az ingázók számára lehetetlenné vált a borsi átkelő napi szintű használata, ezért az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Csomortányi István levélben fordult a Külgazdasági és Külügyminisztérium illetékeseihez, akiknek köszönhetően egy időre a helyzet meg is oldódott. Az újabb akadályoztatás miatt, a megoldás érdekében szervezete ismételten a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) segítségét kérte azokra a munkavállalókra való tekintettel, akik ezt az átkelőt használták és használnák, hisz a román fél az említett intézkedésével Bihar megye ipari és közigazgatási központjának elérését jó néhány órával hosszabbította meg.

Az Erdélyi Magyar Néppárt köszönettel tartozik a KKM valamennyi illetékesének eddigi erőfeszítéseikért, melyeket annak érdekében tettek, hogy a jelenlegi járványválságban is gördülékeny maradjon a partiumiak határátlépése. A legutóbbi segítségkérést követően ugyanis egészen a mai napig tehát megnyugtató módon rendeződött a határ menti ingázók átkelési helyzete.

Sajnálatos módon azonban április 9-én, csütörtökön ismét számos jelzés érkezett azzal kapcsolatban, hogy a román fél változtatott az elmúlt két hét gyakorlatán. Minden bizonnyal a vonatkozó kétoldalú megállapodás félreértelmezéséből adódóan, ugyanis jelenleg az Ártánd-Bors átkelőnél a napi ingázókat egyazon eljárás szerint léptetik be a román oldalra, mint a nem határsávban élőket és dolgozókat. Emiatt az ingázókat érthetetlen és értelmetlen módon átirányítják át a kisebb határátkelőkhöz, példának okáért a Székelyhíd átkelőhöz, amely nem csupán hatalmas kerülőt jelent, de a részleges nyitva tartás és az időveszteség miatt az itteni átkelés összeegyeztethetetlen a munkahelyi időbeosztással. Ellenkező esetben, amennyiben valaki mégis Ártándnál lépné át a határt, a román rendelkezéseknek megfelelően karanténba kell vonulnia.

Szervezetünk ismét azzal a kéréssel fordult a Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz – mivel az elmúlt időszakban bebizonyosodott, hogy valós segítséget csak innen kaphatunk –, keressenek rá módot, hogy a román féllel történő egyeztetéseket követően a napi, munkahelyi célú határátlépés váljék lehetségessé ismét az Ártánd–Bors határátkelőnél is.

Egyúttal a Néppárt visszatért előző kéréséhez is, amely arra vonatkozott, hogy amennyiben lehetséges, találjanak módot arra, hogy a Nyírábrány–Érmihályfalva átkelő is átjárhatóvá váljon a napi ingázók számára, ha nem is folyamatos nyitva tartás mellett, de legalább a már említett létavértesi átkelő programja szerint. Sokak életét könnyítené meg ez a lépés, hisz a határ két oldalán dolgozók megúszhatnák a költséges kerülőutakat.

Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája

Nagyvárad, 2020. április 9.

Facebook
Érintő hírportál