A Szent László Napok az Erdélyi Magyar Fesztivál Szövetség közgyűlésén

A Szent László Napok az Erdélyi Magyar Fesztivál Szövetség közgyűlésén

Alapító tagként a nagyváradi Szent László Napok képviselői is részt vettek a tavaly megalakult Erdélyi Magyar Fesztivál Szövetség 2020. február 24-én megtartott éves közgyűlésén és szakmai napján Kolozsváron, ahol közel húsz erdélyi magyar fesztivál képviseltette magát. A közgyűlést köszöntötte Brendus Réka, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezetője.

Az Erdélyi Magyar Fesztivál Szövetség megalakulása óta jó partneri kapcsolatban van a Magyar Fesztivál Szövetséggel, így természetes volt, hogy a kolozsvári szakmai napon Márta István elnök kíséretében egy négyfős delegáció is részt vett, és bemutatta a magyarországi szövetség tevékenységét.

A kolozsvári találkozó fő témája a hagyományőrzés volt, mely bár manapság a reneszánszát éli, nagyon oda kell figyelni annak helyes értelmezésére. Erről Magyar Attila, a szigethalmi Emese Park vezetője is beszélt az előadásában, aki a részletekre való odafigyelés fontosságát hangsúlyozta a történelmi korok rekonstrukciójával foglalkozók esetében.

A közgyűlés elfogadta az újonnan jelentkező 12 fesztivál csatlakozását. Ezzel a következő rendezvények váltak az Erdélyi Magyar Fesztivál Szövetség tagjává:

  • Ars HUNGARICA Nagyszebeni Magyar Kulturális Fesztivál, Nagyszeben
  • Bakator Bor- és Gasztrofesztivál, Bihardiószeg
  • Csíkszeredai Régizene Fesztivál
  • Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmszemle, Kolozsvár
  • Harmonia Cordis Nemzetközi Gitárfesztivál, Marosvásárhely
  • Méra World Music, Méra
  • Míves Emberek Sokadalma, Székelyudvarhely
  • Őszi Sokadalom, Kézdivásárhely
  • Partiumi Magyar Napok, Szatmárnémeti
  • PulzArt Kortárs Képzőművészeti Fesztivál, Sepsiszentgyörgy
  • Szent István Nemzetközi Néptánctalálkozó, Kolozsvár
  • Szent György Napok, Sepsiszentgyörgy

Az Erdélyi Magyar Fesztivál Szövetség célja az iránymutatás, a kölcsönösen előnyös kapcsolatok kialakítása és ápolása, a szakmai egyeztetésekre alkalmas platform működtetése, illetve egy olyan közösség teremtése, mely hozzájárul az erdélyi magyar fesztiválok rangjának és színvonalának emeléséhez – közölte a Szent László Napok sajtóirodája.

Facebook
Érintő hírportál