Adventi várakozás

Adventi várakozás

Advent a várakozás ideje, felkészülés a kereszténység egyik legnagyobb ünnepére, karácsonyra, amely hívők és nem hívők körében a szeretett ünnepévé emelkedett. Ebben az időszakban várakozással gondolunk magánéletünk, családunk céljainak megvalósulására, és egyre többen várakozunk egy jobb, élhetőbb környezetre is.

Én is közéjük tartozom, ezért elégtétellel gondolok arra, hogy egyetlen romániai városban sem költöttek több pénzt, mint Nagyváradon, a városi infrastruktúra fejlesztésére, a szolgáltatások korszerűsítésére. Ráadásul a városfejlesztésre, költött pénz 90 százaléka nem a helyi költségvetést terhelte, hanem európai forrásokból, pályázati úton megnyert összegek. A gyorsabb és biztonságosabb utaknak, a parkolóházaknak, a tömegközlekedésnek, az egészségügyi szolgáltatásoknak nincs nemzetiségi vonatkozása, egyaránt igénybe veszik a magyar és a román lakosok. A város arculatfejlesztésének viszont van, mert nem mindegy, hogy a város úgy mutatja magát a világnak, mint egynemzetiségű román település, vagy olyan városnak, amelynek kulturális örökségét több nemzet értékei alkotja. Úgy tűnik, ezen a téren sem lesz okunk a panaszra, hiszen, ha elkészül a város történelmi városrészein áthaladó, gyalog is bejárható, turista útvonal, a legfontosabb látnivalók éppen magyar múlthoz, a magyar kulturális örökséghez kötődnek majd. Mivel többen is úgy érzik, a város korszerűsítése egyben a magyar múlt eltörlését is jelenti, javaslom, tegyünk egy képzeletbeli sétát ezen az útvonalon és a teljesség igénye nélkül, vegyük számba a magyar múltra utaló legfontosabb értékeket.

Sétánk a Barokk-negyedből induljon, ahol a felújított püspöki palota, a bazilika és Kanonok sor jelenti a látnivalót. Az egykori Schlauch-kertben, mai Petőfi parkban végighaladva Bethlen Gábor, József Attila és Petőfi Sándor szobra mellett visz az út, és máris a sétáló utcán vagyunk, ahol a Pénzügyi palota épülete még várja a felújítást ugyan, de szemben a Barátok temploma mellett nemsokára Ifjabb Rimanóczy Kálmán szobra fog állni a reményeink szerint róla elnevezett téren. Továbbhaladva már régi fényében pompázik az Apolló, a Stern, a Moskovits-palota és, ha a Széchényi (Traian) tér felé befordulunk, az Ady Múzeum, az Igazságügyi palota és az Ügyvédi Kamara felújított épülete vonja magára a tekintetet.

Ha a Vármegye Háza mellett térünk vissza a Sétáló utcára, akkor a Velencei ház néven ismert id. Rimanóczy Kálmán palota lenyűgöző látványa fogad. Megállunk egy pillanatra Ady Endre, Juhász Gyula, Dutka Ákos és Emőd Tamás alakját idéző Holnaposok szoborcsoport előtt, mögötte az Adorján és a Sonnenfeld palota, az Orsolya zárda épületében működő Ady Líceum a háttér. A Bemer téren, a Szigligeti Színház, az egykori Emke, azaz a Sztarill palota, a Pannónia szálló, és a Royal étterem, valamint a Poynár és Kolozsvári ház uralja a teret. A Rimanóczy (Iosif Vulcan) utcába is érdemes benézni, ahol nemsokára elkészül a Darvas-Laroche házban a Szecesszió Múzeuma. A Szent László hídon áthaladva, a főtéren a Szent László templom, a Rimanóczy tervei szerint épült városháza, dr. Kurländer Ede és dr. Adorján Emil megrendelése alapján, Komor Marcell és Jakab Dezső építészek nevéhez köthető, Fekete Sas épülete látható. A sétáló utcává alakított Pavel utcán is érdemes lesz végig menni a Rhédey palotáig és a református templom mellett kijönni a Partiumi Keresztény Egyetemnél kialakított térre, majd a Teleki (Primariei) utcán visszatérni a főtérre.

Onnan a Zöldfa (Vasile Alecsandri) utcán, a Moskovits palota és a Deutch ház mellett elhaladva, az egykori Nagyvásár téren (1 Decembrie) létesített parkon át eljussunk a magyar múlt számtalan emlékét őrző várba, ahol immár Szent László és Luxemburgi Zsigmond temetkezési helyét emlékmű is jelöli.
Annak ellenére, hogy a városalapító Szent László szobrának még nem sikerült helyet találni, azt gondolom, ha Nagyvárad ezzel a kulturális körúttal akarja azonosítani arculatát, nincs okunk panaszra, hiszen a magyar múlt értékei lépten-nyomon jelen vannak benne.
Adventhez illő türelemmel, városom iránti szeretettel várom, hogy elkészüljön.

Zatykó Gyula, az EMNP alelnöke, a nagyváradi polgármesteri hivatal kabineti konzultánsa

Facebook