Akár a nap képe is lehetne: elkezdődött a „szemétszortírozás” Érmihályfalván

Akár a nap képe is lehetne: elkezdődött a „szemétszortírozás” Érmihályfalván

Amint a mellékelt ábra mutatja, Érmihályfalván elkezdődött a „szelektív szemétválogatás”. A fotón látható „levitézlett” használati tárgyak helye persze nem a szabadban lenne, de a hadilábon álló „vedres” praktika mellett az AVE (az RMDSZ házi cége) még sok mindenre nem talált megoldást. A hevenyészett, alkalmatlan projekt sok gondot fog még okozni, mind a szerződött feleknek, mind a cégnek, az észak-bihari önkormányzatokat is beleértve. A november 2-i rendkívüli tanácsülés zárszavaként Nyakó József polgármestertől elhangzott ugyan egy utalás arra, hova is kerülnek majd a kiszuperált házi lomok és hova lehet azokat szállítani, de konkrétan nem szólt róla, ki szállítja majd el és mennyire fogja terhelni pluszköltséggel a helybélieket.

Az AVE-projekt legérzékenyebb pontja, hogy éppen a biohulladék kapta a legkisebb tárolót, de az is lehet nem véletlenül. Előbb-utóbb „kénytelenek lesznek” visszacserélni a vedret a 120 literes kukára, ami anyagilag persze ismét „fájni fog” a lakosságnak.

Az e havi rendes tanácsülésen minden bizonnyal terítékre kerül majd a szemétügy is, amiből évek óta nem képes kikeveredni a város, mert hol két szemétszállítót nyomnak le a lakosság torkán, hol pedig egy idétlen, pancser (vagy nagyon is jól kitervelt?) megoldást erőltetnek. Arról nem is szólva, hogy minél többször kerül ki az a kisebb-nagyobb veder, annyival többször vagy többet fizet majd a szerződött fél. És valószínűleg nagy vita fog kerekedni belőle, ha nem korlátozzák és nem fogatják be az ellenzéki tanácsosok száját egy újabb olcsó 40 perces videó-program megoldásával (a járványra hivatkozva), ami nem teszi majd lehetővé az interpellációt, rövid a program, nem lehet kérdőre vonni az illetékeseket jelszó alatt.

Mert Érmihályfalván hónapokig lehetett erőltetni ezt a videócsetes tanácsülést, még akkor is, amikor már az egész megyében megmosolyogták őket. Könnyebb volt elhallgattatni az okvetetlenkedőket.

S. É.

(Fotó: Facebook)

Facebook
Érintő hírportál