Anyanyelvem

Anyanyelvem

Jó anyámtól kaptam egykor, legbecsesebb örökségem.

Legelőször csak szavanként… valahol az Érmelléken.

Csiszolgatta édesanyám, óvónéni, s egy-két tanár,

S ahogy teltek-múltak évek, hozzájött még néhány könyvtár.

 

Egy könyvtárra jól emlékszem, Fucskó László birodalma,

Vagy ezer könyv volt a polcon, kisdiákként jártam arra…

Verne Gyulát adta kézbe, s Elek apót ráadásnak,

Hát ez volt az „eljegyzésem”, s kezdete a könyv-varázsnak.

 

És állítom, minden könyvvel, amit kézbe vesz az ember,

A láthatár mindig tágul, s gazdagodsz új ismerettel.

S ha mindehhez még hozzájön nyelvi igény szépre-jóra,

Akkor a mi jó Kazinczynk bizony méltó néhány szóra.

 

Van, ki tudja: magyar nyelvünk, neki oly’ sokat köszönhet.

Ő húzta meg barázdáit, mibe aztán más is ültet.

Mesélhetném Döbrenteit, Batsányit vagy Arany Jánost,

Meg Lőrinczét, Grétsy Lászlót és miért ne, Dutka Ákost!

 

S még mondhatnék sok-sok nevet, kinek tolla és elméje,

Csiszolgatta anyanyelvünk, s lett a nyelvek büszkesége.

Talán nincs is a világon, szókincs, ami olyan gazdag,

Mint amilyen a magyarban, tobzódása a szavaknak.

 

Szinte nincs is oly fogalmunk, amire szó több ne volna.

Tárházába hogyha bemész, oly’ érzés, mint a templomba;

És ha kellő áhítattal és tudással nyúlsz hozzájuk,

Szépen, rendben összeállnak, csudájára a világnak

 

Ám, de ehhez alázat kell, s becsülni, mit örököltünk!

Nagy elődök jó példája hasson reánk, s legyen köztünk!

És vágyni a szép beszédet, s gyomlálni a nyelvi dudvát,

S a magyar nyelv kiskertjében, nem hagyni meg csak a rózsát!

 

S „rózsa” mellett violákat s szép szavakból gyöngyvirágot,

S hinni abban: küldetésed szebbé tenni a világot!

S hogy ha ezért tollal-szóval csak egy kicsit is megtettünk,

(Egy) vén poéta azt állítja: hogy hiába már nem éltünk!

 

Kocsordi Nagy Béla, Élesd

 

Facebook