Az 56-os Hollós István mártír, akiről alig esik szó Érmihályfalván

Az 56-os Hollós István mártír, akiről alig esik szó Érmihályfalván

December 2-án volt hatvan éve, hogy Sass Kálmánnal együtt Hollós István érmihályfalvi  (1906-1958) magyar-francia szakos tanárt is kivégezték a szamosújvári börtönárokban. Ő kapta először a golyót. Tófalvi Zoltán erdélyi magyar újságíró összegyűjtött dokumentumaiból sem világlik ki pontosan miért van annyi homály és ellentmondás körülötte, mikor ugyanolyan kegyetlenséggel lőtték tarkón és szórták szét családját, mint Sass Kálmán lelkésznek. Sokan feltették már a kérdést, Hollósért miért nem szólnak a harangok Érmihályfalván? Róla miért nem emlékezik meg soha a város? A listáért, amit ki tudja milyen kínzások közepette csikartak ki belőle? Vagy a sok bizonyíthatatlan mendemonda miatt?

Íme, Tófalvi Az érmihályfalvi csoport pere című dokumentumanyagának egy részlete, mely részlet Hollós Istvánról szól, és amit kevesen ismernek Mihályfalván.

Az érmihályfalvi csoport legellentmondásosabb alakja dr. Hollós István volt. Sass Kálmán az 1958. július 12-i kihallgatása során a legtalálóbb jellemzését nyújtotta:

„Hollós Istvánt ambiciózus emberként ismerem, aki egész életében politikai karriert akart befutni, s aki mindig arról álmodozott, hogy nagy politikus – parlamenti képviselő, sőt miniszter – lesz.”

1940 és 1944 között Béldy Alajosnak, a levente-mozgalom főparancsnokának volt a bizalmi embere. Béldy Alajos nevével hozták kapcsolatba Hollós 1947. évi Magyarországra való átszökését, azt a kísérletét, hogy onnan Nyugatra meneküljön és találkozzon az emigrációban lévő Nagy Ferenc, volt kisgazda miniszterelnökkel, akivel – a tervek szerint – „közösen visszatérnek, végrehajtják a rendszerváltást, Hollóst pedig kinevezik miniszternek”. Dr. Hollós István nevéhez kapcsolták az illegális Magyar Ellenállási Mozgalom érmihályfalvi és környékbeli szervezetének a létrehozását. Az 1958. április 13-i vallatáson egy huszonkét személyből álló névsort csikartak ki belőle, akiket – állítása szerint – 1947–1955 között beszervezett a Magyar Ellenállási Mozgalomba. A huszonkét személy közül tizenhetet el is ítéltek, ötöt hosszabb-rövidebb ideig vizsgálati fogságba tartottak. Az érmihályfalviak Hollós Istvánt ezért a névsorért a csoport besúgójának tartják.

A jogi doktorátussal rendelkező Hollós István 1906. augusztus 8-án született Érmihályfalván. Anya ágon – Lohinszky – lengyel, apai ágon szlovák és román vér is csörgedezett az ereiben.

A hat elemi elvégzése után a nagyváradi premontrei, majd nagykárolyi piarista gimnáziumban tanult. Végül 1927-ben a nagyváradi „Emanoil Gojdu” Líceumban érettségizett.

A még életben lévő gyermekei visszaemlékezésével ellentétben, tanulmányait nem a gyulafehérvári római katolikus hittudományi intézetben, hanem a szegedi orvostudományi egyetemen folytatta. Anyagi nehézségek miatt egy év után abbahagyta az orvosi stúdiumokat, majd kistisztviselő lett a Debrecen melletti Téglás községben, utána pedig Mezőcsát törvényszékén dolgozott. Közben 1928 és 1932 között „mezei jogászként” – mai szóhasználattal: látogatás nélküli tagozaton – befejezte a jogi tanulmányait. Joggyakornokként és törvényszéki jegyzőként a kalocsai bíróságon, majd a budapesti törvényszéken dolgozott. 1942-ben sikeresen megvédte a jogi doktorátusát, azonban azonnal mozgósították. Híradós alakulathoz került. Később ez volt a hivatkozási alap a kémkedés bizonyításához.

1942 őszén bírónak nevezték ki a kecskeméti törvényszékre, de ezt a tisztségét soha nem gyakorolta, csupán a bírói esküt tette le. 1943-tól kezdődően különböző frontokon, Ukrajnában, majd Szlovákiában vett részt a hadműveletekben. A vádirat szerint Budapesten különböző felelős tisztségeket töltött be, hadbíró volt a katonai törvényszéken, a hadsereg vezérkaránál hírszerző tiszt volt. Hollós ezt mindvégig tagadta. A kiürítési parancs nyomán a családját is nyugat felé menekítette. 1945 májusában amerikai fogságba esett, 1945 júliusában szabadon engedték.

Azzal is vádolták, hogy 1940 és 1944 között kapcsolatban állt a Szálasi-féle Nyilaskeresztes Párt érmihályfalvi szervezetének elnökével, a horthysta államapparátus több vezetőjével. Hollós István ezt a vádat is tagadta, a katonai törvényszék ezzel kapcsolatosan sem tudott érdembeni bizonyítékokat bemutatni.

Az amerikai hadifogságból való hazatérése után a lakását elfoglalva találta, és abbeli félelmében, hogy a magyar hatóságok múltbeli tevékenységéért zaklatni fogják, 1945 decemberében a feleségével és második fiával, Attilával, visszatért Érmihályfalvára. A nagyobbik fiát, Istvánt, a kalocsai anyai nagyszülők, illetve budapesti barátai gondjaira bízta.

1946-tól a Sass Kálmán által létrehozott református koedukációs gimnáziumban magyar–francia szakos tanárként dolgozott. 1947-ben átszökött Magyarországra, minden bizonnyal ekkor találkozott a később letartóztatott Béldy Alajos tábornokkal, a levente-mozgalom főparancsnokával, de az egykori bajtársaival tervezett Nyugatra való menekülés kudarcba fulladt. Újra visszaszökött Érmihályfalvára.

A vádirat szerint a Magyar Ellenállási Mozgalom debreceni központja azzal bízta meg; Érmihályfalván szervezze meg az ellenállási tevékenységet. Hollós megpróbálta „beszervezni” Szabó Lajos, Józsa Zsigmond és Kuli György falustársait – valójában a feltételezhető érmihályfalvi besúgókról érdeklődött –, ők azonban mindezt jelentették az állambiztonsági hatóságoknak. 1950-ben letartóztatták, négy hónapig vizsgálati fogságban tartották, majd kellő bizonyítékok hiányában szabadon engedték. Ettől kezdve minden lépését követték. Szószátyár, állandóan úton lévő és „politizáló” emberként számos érmihályfalvi, biharvajdai, biharfélegyházi portára bekopogtatott. A rendszerváltás szükségességéről és közelségéről beszélt, az árnyékkormány létrehozásának gondolata is foglalkoztatta, amelynek „természetszerűleg” ő lett volna a miniszterelnöke.

Ő találta meg a léggömbről ledobott, Hruscsovnak a XX. szovjet pártkongresszuson elhangzott titkos beszédét tartalmazó miniatűr újságot. Ezt az általa „megbízhatónak” tartott embereknek megmutatta. A vádirat szerint a beszervezetteket arra kérte: kövessék figyelemmel a párt- és állami szervek, a kommunisták tevékenységét, a határmenti csapatmozgásokat, a lakosság hangulatát, a begyűjtött információkat pedig írásban közöljék vele. Az már a mesék birodalmába tartozik, hogy a kommunistákról küldött jelentéseket futárral, a kuruc korból ismert „Pro patria!” és „Pro libertate!”-jelszóval továbbították neki. A kommunistaellenességének bizonyítására tanút is találtak. A vádlott-társa, a fogtechnikus Oláh Ferdinánd azt vallotta: „Hollós szó szerint azt mondta nekem: a kommunizmus egy fekély, amelyet ki kell irtani!”

Hollós István a vallatások során és a bírósági nyílt tárgyaláson tagadta, hogy Érmihályfalván és környékén megalakult az Ellenállási Mozgalom, és tagokat toborzott a „felforgató szervezetbe”.

„Fasiszta múltjáért”, a fasiszta pártokban kifejtett tevékenységéért, a Magyar Ellenállási Mozgalom érmihályfalvi szervezetének létrehozásáért, kémtevékenységéért, és azért, mert az 1956-os magyar forradalom idején ellenforradalmi akciókra „uszított”, első és másodfokon is halálra ítélték: a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiuma az első fokon hozott ítéletet helybenhagyta. A Nagy Nemzetgyűlés elnöksége az ő és Sass Kálmán kegyelmi kérvényét visszautasította. 1958. december 2-án a szamosújvári börtönben – kettejük közül elsőként – kivégezték. Egyes feltételezések szerint valójában tarkólövéssel végeztek a halálraítéltekkel.

A 70/1957 számú belügyminisztériumi parancs előírta: minden vizsgálat alatt álló ügy esetében szükséges az informatív lefedés, vagyis a nyomozás ügynökökkel való erősítése.

Az érmihályfalvi csoport ügyének felgöngyölítéséhez – Sass Kálmán követési dossziéjának adatai alapján – Hollós István is hozzájárult. A követési dosszié állítása szerint: „Hollós Istvánt ügynökként beszervezték, majd szabadon engedték. Nem lehet megállapítani, hogy ügynökként foglalkoztatták vagy az állambiztonsági szerveknek jelentéseket mutatott be”.

Az eddigi kutatás során nem találtunk általa írt jelentéseket vagy fedőnéven küldött információkat. Az érmihályfalvi-perben a túlélő elítéltek – elsősorban az emlékiratát közlő Balaskó Vilmos – azt állítják: Hollóst a magyar és román titkosrendőrségi megállapodás alapján dobták át Romániába, az ő tanácsukra hozta létre a földalatti szervezetet, követték, és valamennyien miatta kerültek börtönbe!

Hollós István az 1958. április 13-i kihallgatáson 22 általa beszervezett személy nevén kívül más, érdembeli információt nem közölt, megismételte a „szervezet” létrehozására vonatkozó korábbi állításait.

Az ügynöki tevékenységének ellentmond, hogy a perben másodrendű vádlottként halálra ítélték és kivégezték. A családját a legbarbárabb módon tönkretették.

(Fotó: Az érmihályfalvi csoport tagjai a város főterén. Első helyen Hollós István tanár. Itt még csak egy sasmadár áll Sass Kálmán lelkész neve helyén, mivel a helyi elöljáróság úgy érezte, nemes kötelessége tiszteletbe tartani a román rehabilitációs törvényeket. Később „valakik” az éjszaka leple alatt rávésték a nevét is.)

Facebook
Érintő hírportál