Az arzén meggondolta magát

Az arzén meggondolta magát

Az elmúlt hetekben nagy felháborodást váltott ki Érmihályfalván, főleg a vendéglátó iparban, hogy a borsi székhelyű Észak-Nyugati Víz és Csatornaszolgáltató Rt. a helyi önkormányzaton keresztül tudomására hozta  a vendéglátósoknak, hogy az ivóvíz arzéntartalma (de nem csak) sokkal magasabb a megengedettnél, így átruházta a felelősséget és annak forgalmazási vagy használati veszélyét a vendéglátósokra, az egészségügyi, oktatási és egyéb intézményekre.

Nyakó József polgármester közli a plebsszel is az egyik önkormányzati hírlapon, hogy „a város megnövekedett ivóvíz szükségeltét már nem sikerül kellő minőségűre kezelni a meglévő szűrő-kapacitással, ezért sajnos a megengedett határérték felett tartalmaz vasat, mangánt és arzént. A Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) felszólítására megtettük a szükséges óvintézkedéseket a vezetékes víz fogyasztásának korlátozását illetően. Dolgozunk a szűrés megoldásán, aminek végcélja a nehézfémek kivonása a nyers vízből. A vízmű átalakításának tervezői-kivitelezői márciusra ígérték a víztisztító berendezés beindítását.”

Csakhogy nem oda Buda! Az Észak-Nyugati Víz és Csatornaszolgáltatón nem fog ki egy arzénérték, még akkor sem, ha a DSP méri azt. Mit gondol magáról ez a rákkeltő nehézfém, hogy csak úgy jön-megy az ivóvízben? Majd egy bukaresti magánlaboratórium megmutatja neki. Meg is mutatta, és máris a megengedett értéken belülre „szállt alá” a fránya kémiai elem. Meggondolta magát. De lehet a vas, a mangán meg a nitrát is. Probléma megoldva.

Az utolsó mihályfalvi fórumnak nevezhető lakossági találkozón, amikor a borsi szolgáltatónak újságírói minőségemben megpedzettem, hogyan is működnek ezek a mérések a házuk táján, fenyegetően rám kérdezett a plénum előtt, hogy tisztában vagyok-e a szavaim súlyával.

Én tisztában voltam, kérem. Kérdés, vajon ők és a városvezetők, akik ezt intézték, tisztában vannak a helyzet nevetségességével, amit produkáltak?

Sütő Éva

Facebook
Érintő hírportál