Az Erdélyi Magyar Néppárt szombaton tartja VII. Országos Küldöttgyűlését

Az Erdélyi Magyar Néppárt szombaton tartja VII. Országos Küldöttgyűlését

Az Erdélyi Magyar Néppárt szeptember 21-én (szombaton) tartja VII. Országos Küldöttgyűlését Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában.

Küldöttgyűlésünk 10.30-tól regisztrációval veszi kezdetét, majd 12 órától a köszöntőbeszédekre kerül sor. Felszólal László György, az esemény házigazdája, a Néppárt Maros megyei szervezési felelőse, Németh Zsolt országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, a FIDESZ Magyar Polgári Szövetség Külügyi és nemzetpolitikai kabinetjének vezetője, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, valamint Tőkés Lászlónak, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének, a Néppárt védnökének üzenetét Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke tolmácsolja. Ezt követően kerül sor az elnöki beszámolóra, melyet Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke tart meg.

Az elnöki beszámoló után a megjelent küldöttek zárt munkaülés keretében folytatják a tanácskozást, így küldöttgyűlésünk sajtónyilvános része hozzávetőlegesen 14 órakor ér véget.

 (fotó: archív)

Facebook
Érintő hírportál