Az Néppárt érmihályfalvi szervezetének közleménye az utólagos szemétdíjak ügyében

Az Néppárt érmihályfalvi szervezetének közleménye az utólagos szemétdíjak ügyében

Az EMNP mihályfalvi szervezete a helyi lakosság tudomására kívánja hozni, hogy sem a 2014-ben kelt 98-as számú tanácsi határozatot, amely a szelektív szemétszállításra vonatkozó rendkívüli adóra vonatkozik, sem a 2016-os BioFlorisallal való szerződésbontást, sem pedig az AVE céggel való „sajátos” szerződéskötést és pénzátutalásokat nem hagyta jóvá.

Az AVE céggel kötött szerződést az RMDSZ-frakció szavazta meg és vitelezte ki, és sem a megkötése idején, sem pedig az eltelt két esztendő alatt nem hozta nyilvánosságra annak tartalmát és feltételeit.

Ilyen és ehhez hasonló ellenszavazatok és tartózkodások következményeként aggatják a helyi Néppárt-frakcióra a „kerékkötők” gyakori jelzőjét, mely frakcióról ez esetben is kiderült, sokkal megfontoltabban adja, vagy nem adja jóváhagyását olyan határozatokhoz, amelyek átláthatatlanok vagy köszönőviszonyban sincsenek a törvényességgel.

Az EMNP mihályfalvi szervezete  

Facebook
Érintő hírportál