Befejeződött a Bihari út felújítása Nagyváradon

Befejeződött a Bihari út felújítása Nagyváradon

A napokban fejeződött  be Nagyváradon a Bihari út felújítása. Az önkormányzat közleménye emlékeztet arra, hogy már csak a közlekedési jelzések felfestése és az elvégzett munka hivatalos átvétele van hátra. A Bihari útnak a Füstös (Teodor Neș) híd és a bihari hágó előtti kereszteződés közötti szakasza felújításában öt cég dolgozott együtt, név szerint a Drum Asfalt, a Trameco, a Drumuri Bihor, a Proexco és az Amper Proiect.

A beruházás költségvetése 5.152.329 lej volt áfa nélkül. A kivitelezés során felújították az útburkolatot, a szükséges helyeken támfalat is építettek, valamint létrehoztak egy körforgalmat az Őrnagy (Ion Bogdan) utca, és a Bihari út kereszteződésében, emellett behajtókat is építettek a környező kis utcákba. A közlekedési infrastruktúra további buszmegállókkal, járdákkal és huszonkét parkolóhellyel bővült, továbbá 14.934 négyzetméteren zöldövezetet is létesítettek.

Az önkormányzat közleménye felhívja arra is a figyelmet, hogy a környéken még folynak a munkálatok a gyorsforgalmi út utolsó szakaszánál, amit a tervek szerint június 15–21. körül adnak át a közúti forgalomnak.

B. B.

Facebook
Érintő hírportál