Béna kacsa állapotban

Béna kacsa állapotban

Olyan politikusra, olyan kormányra mondják, hogy „béna kacsa”, aki még hivatalban van ugyan, de már nincs hatalma, és csak idő kérdése, hogy tisztségét is elveszíti.
Miután a szombati megyei tanácsülésen a két liberális demokrata (ALDE) képviselő együtt szavazott az ellenzéki Nemzeti Liberális frakcióval, az RMDSZ is elvesztette a megye vezetésében gyakorolt hatalmát, tehát „béna kacsának” lehet tekinteni. Bénán, tehetetlenül kellett végignéznie, hogy az ellenzék visszahívta a nagyváradi repülőtér vezetőtanácsát és a legutóbbi költségvetés-kiigazítást sem szavazta meg.

A repülőtér vezetésének elvesztése óriási csorbát ejt az RMDSZ tekintélyén, mert a közvélemény előtt azt a látszatot kelti, mintha valósak lennének a vádak, miszerint Pásztor Sándor és Bimbó Szuhai Tibor a nagyváradi repülőtér szándékos ellehetetlenítésével, a debreceni repülőteret hozta volna előnyös helyzetbe. Nyilván nem ez történt, de kétségtelen, hogy rosszul menedzselték a problémát. Nagyvárad vezetése többször is felajánlotta, hogy részt vállal a repülőtér felfuttatásában, el kellett volna fogadni az ajánlatot, mert a repülőtér vezetésével együtt a működés felelősségén is osztoztak volna.
Az új többséggel rendelkező megyei tanács nem szavazta meg az előterjesztett költségvetés-kiigazítást, amely nemcsak imázsbeli következményekkel járhat, hanem súlyos milliók elköltése feletti befolyásától is megfosztja az RMDSZ-t. Többek között a községi polgármesteri hivataloknak útjavításra szánt 11 millió lej kifizetése is bizonytalanná vált, ezáltal jelentős fejlesztési forrásoktól fosztva meg a magyar településeket.

A liberális demokraták (ALDE) kilépése a kormánykoalícióból megváltoztatta az országos politikai erőviszonyokat, így Bihar megyében is csak idő kérdése volt, hogy a két liberális-demokrata képviselő mikor hagyja cserben a megye vezetését három évig biztosító RMDSZ- Szociáldemokrata koalíciót. Persze vállalni sem lett volna szabad ezt az egyetlen szavazattöbbséggel létrejött szövetséget.

A 2016-os választások után nem kellett volna feláldozni a tanácselnöki funkcióért a nemzeti liberálisok által ígért hosszú távú szövetséget, amely alpolgármesteri tisztséget biztosított volna a városi és alelnöki funkciót a megyei tanácsban, de ami még ennél is fontosabb, erősebb érdekérvényesítési lehetőségeket jelentett volna, megfelelő feltételeket a város és a megye fejlesztésének érdekében végzett közös munkában. A rossz stratégiai döntések miatt azonban az elmúlt három év politikai harcokkal, egymást blokkoló manőverekkel telt el, ezért a megyében egyetlen fontos fejlesztési projektet sem sikerült véghezvinni, a városi tanácsban pedig gyakorlatilag beleszólást sem sikerült szerezni a város dolgaiba.

Szeretném leszögezni, mindig visszataszítónak találtam a „minél rosszabb, annál jobb” viszonyulást, most sem örülök politikai ellenfeleink kudarcának. De aggódom, hogy a következő választások után már rossz döntésekre sem lesz lehetőség, ugyanis az állandó viszályt látva, az egyhelyben topogást vagy a visszalépéseket tapasztalva, a választók elpártolhatnak a magyar érdekvédelmi szervezetektől.
Ha már ebben a „béna kacsa” állapotban” nincs mód a hatalom gyakorlására, arra kellene kihasználni a közelgő választások előtti időt, hogy megtaláljuk a módját, miként szerezhetünk erős magyar képviseletet a városban és a megyében.
Szerintem csak a méltányos összefogás, az új nemzeti egység megteremtése jelenti az egyetlen megoldást!

Zatykó Gyula, az EMNP alelnöke, a nagyváradi polgármesteri hivatal kabineti konzultánsa

Facebook
Érintő hírportál