Betömjük, majd kiássuk a medencét

2019 szeptembere

Betömjük, majd kiássuk a medencét

Mint ismeretes, a Közbeszerzéseket Felügyelő Országos Ügynökség az év elején hagyott jóvá újabb három, (Érmihályfalva, Margitta és Vaskohsziklás) tanuszodai tendert. Székelyhídon és Diófáson már egy ideje zajlanak a munkálatok, Érmihályfalván néhány hete kezdtek neki az objektumnak.

2016 szeptembere

A beruházások értéke egyenként mintegy 6 millió lejre rúg. A helyi önkormányzatok azzal járulnak hozzá, hogy a szükséges telkeket az ügynökség rendelkezésre bocsátják, illetve magukra vállalják a közüzemi munkálatok elvégzését is, valamint a leendő uszodák környékét is kiépíttetik majd. A margittai, a mihályfalvi és a vaskohsziklási uszodák esetében a szerződés-aláírástól számítva 12 hónap áll majd a kivitelezők rendelkezésére, hogy végezzenek az építkezéssel.

A munkálatokat bonyolító Bihar megyei Hosszútávú Fejlesztési Ügynökség embereinek a mihályfalvi Gödör rendezvényház udvarán szavaztak meg telket, kiásva ugyanazt a medencét, amit alig három esztendeje tömetett be több billenőkocsi földdel és persze közpénzen az önkormányzat. Ez azért kuriózum, mert akkor már javában folytak a tanuszodai projektekkel kapcsolatos tárgyalások.

A döntéshozó testület RMDSZ-es tanácsosai persze mindig jobban tudják, mit szavaznak meg, és mire telik vagy nem telik a város költségvetéséből, mint az információktól eltiltott más színű önkormányzati képviselők. Később viszont szintén az előbbiek siránkoznak, hogy sem erre, sem arra nem futja a kisemberek adólejecskéiből, ugyanis a nagyemberek százezres hátralékai (akikkel csínján kell bánni), behajthatatlanok.

Hát így folynak a városgazdálkodás ügyei kis- és nagyléptékben Érmihályfalván. Cseppet sem különbül, mint megyei vagy országos szinten. Hisz gondoljunk csak bele, hogyan is folynának meggondoltabban, amikor az elmúlt két és fél év alatt három kormányt és nyolcvan minisztert cseréltek le Romániában…

Sütő Éva

Facebook
Érintő hírportál