Bihar megye ismét kiveszi részét a Magyarok Kenyere programból

Bihar megye ismét kiveszi részét a Magyarok Kenyere programból

Az Érmelléki Gazdák Egyesülete, a Belényes-vidéki Gazdák Egyesülete, a Hegyközi Gazdák Egyesülete, illetve a Dél-Bihari Gazdák Egyesülete idén is bekapcsolódik az anyaországban immár tizedik alkalommal megrendezett Magyarok Kenyere programba.

A 2011-ben Pécset indult kezdeményezés keretei között valamennyi magyarországi megyében, az ország megyei jogú városaiban, kisebb településein, valamint a környező országok magyarlakta területein gyűjtőpontok kialakításával búzagyűjtést szerveznek. A mezőgazdasági cégek, szervezetek és magánszemélyek által felajánlott termény egy ünnepélyes összeöntést követően megőrlésre kerül, és karitatív célokat szolgál.

Tíz év óta minden esztendőben ez a kezdeményezés adja az augusztus 20-i Szent Jobb Körmenet kenyerét is, amely a Kárpát-medencei országlás és az új élet szimbóluma is egyben. Mint említettük, az adomány gyűjtése nem áll meg Magyarország határainál. A nemzeti „életből” származó lisztet, ahogyan az előző években is anyaországi, erdélyi, partiumi és kárpátaljai árvaházak, gyermekotthonok és irgalmasrendek kapják, hogy megteríthessék belőle a könyörület asztalát.

A Bihar megyei szervezetek idén az alábbi gyűjtőhelyeken várják a gazdák búzaadományait:

  • Érsemjén – Ványi Attila portája
  • Érmihályfalva – Az Érmelléki Gazdák Egyesületének irodája (Köztársaság utca 40. szám)
  • Gálospetri – Szabó Attila portája
  • Ottomány – Vadai János portája
  • Szalacs – Rencsik Ferenc – az Érmelléki Gazdák Egyesületének irodája
  • Albis – Barta Erzsébet portája
  • Asszonyvására – Barta Béla portája
  • Hegyközszentmiklós – Tolvaj Ella portája
  • Érköbölkút – Darabont Attila portája
  • Biharfélegyháza – Kulcsár Katalin portája
  • Paptamási – Oláh József portája
  • Hegyközcsatár – Bíró Ferenc portája
  • Szentjobb – a polgármesteri hivatal épülete
  • Siter – Borsi Levente
  • Nagyvárad – Kálvin János utca 1. szám alatt, az Erdélyi Magyar Néppárt irodája
  • Bélfenyér – Zahari Jakab portája
  • Köröstárkány – Benedek Attila portája

A gyűjtésre vonatkozó tudnivalókról Laskovics István falugazdásznál lehet érdeklődni a 0756 / 530-912 telefonszámon. A gyűjtés befejezésének időpontja augusztus 10.

Az Érmelléki Gazdák Egyesülete

Facebook
Érintő hírportál