„Bizony jövel, Uram Jézus!”

„Bizony jövel, Uram Jézus!”

A Megváltó hű követői minden korban az Úr eljövetelében reménykedtek. „Ismét eljövök” – mondta Jézus búcsúzóul az Olajfák-hegyén, és ez az ígéret fénybe borította tanítványai előtt a jövőt. Öröm és reménység költözött szívükbe, amit a fájdalom nem tudott elfojtani, sem a megpróbáltatás megfakítani. Szenvedés és üldözés közepette „a nagy Istennek és megtartó Jézus Krisztusunknak dicsőséges megjelenése” volt a „boldog reménység”.

Amikor a thesszalonikai keresztények sírva temették el szeretteiket – akik azt remélték, hogy szemtanúi lesznek az Úr eljövetelének -, tanítójuk, Pál felhívta figyelmüket a feltámadásra, amely a Megváltó adventjekor lesz. Akkor a Krisztusban elhunytak feltámadnak, és az élőkkel együtt elragadtatnak, hogy találkozzanak az Úrral. „És ekképpen – mondta – mindenkor az Úrral leszünk. Annak okáért vigasztaljátok egymást e beszédekkel!” (lThessz 4:17-18).
A sziklás Pátmoszon a szeretett tanítvány ezt az ígéretet hallotta: „Bizony hamar eljövök.” És János sóvárgó válasza az egyház egész zarándokútján mondott imáját önti szavakba: „Bizony jövel, Uram Jézus!” (Jel 22:20).

Facebook