Bizottság a bizottságban és egyéb érdekességek a hétfői tanácsülésen

Bizottság a bizottságban és egyéb érdekességek a hétfői tanácsülésen

A hétfői tanácsülés másik napirendi pontja a civil szervezetek támogatását elbíráló bizottság megalakítása, illetve az esetleges óvásokról döntő testület megszavazása volt.

Az elbíráló bizottság eredetileg öttagú lett volna, amiből három fő a városházi alkalmazottakból kettő pedig a tanácsosi testületből került volna ki.

Az ellenzéki pártok azzal érveltek, ne csak a többségben lévő RMDSZ-frakció adjon tagokat, mint mindig, amikor hasonló eset áll fenn.  Pap Sándor, a Néppárt frakcióvezetője szerint minden párt képviseltesse magát.

A javaslatok közül az utóbbit leszavazták, majd az előbbihez igazodva megtartották a név szerinti titkos szavazást, amelynek eredményeként mégis érvényesült a több párti képviselet, így a hét tagú elbíráló testületben a három hivatalból kinevezett személy mellett Czeglédi Júlia (EMNP) 17 szavazat, Zima Marius (PNL) 17 szavazat,  Gheorghe Chis (RMDSZ) 12 szavazat és Boda Brigitta (RMDSZ) 11 szavazattal került be a grémiumba. A fellebbezéseket elbíráló három tagú bizottságba, a két hivatali alkalmazott mellé Kovács Attilla került.

Azonban ez a napirendi pont sem mentesült a polgármesteri polémiáktól, ugyanis Pap Sándor javaslata igencsak próbára tette az elöljáró türelmét, azzal érvelve a minden párti képviselet ellen, hogy mit kell annyit  okvetetlenkedni, hisz egy fél év múlva úgy jön majd a „Savanya, a Kesere, az Édes, meg a Mézes és minden borul úgy is”.

Vajon az egyre feszültebb elöljáró már sejt valamit a jövő évi helyhatósági választások eredményeiről, hogy esetleg még veszíthetnek tanácsosokat? Ugyanis ha a fáma szerint Mihályfalvának a lakossági arányát tekintve már csak 15 tanácsosra lesz jogosultsága (dolgoztak rajta rendesen, hogy csökkenjen a szavazóbázis) nagyon sokszor be kell majd kopogtatni az ajtókon azért a fele plusz egyért.

S. É.

Facebook
Érintő hírportál