Bocskai-zarándoklat Nagyváradon

Bocskai-zarándoklat Nagyváradon

Február 21-én, vasárnap ismét Nagyváradra érkezik a Bocskai-zarándoklat. A hajdúvárosok képviselőiből és meghívottaikból álló zarándokcsoport 2007 óta minden évben végigjárja a Bocskai István fejedelem nevéhez fűződő fontosabb emlékhelyeket, így a volt váradi várkapitány, Bihar megye egykori főispánja előtt Nagyváradon is leróják tiszteletüket.

Ebből az alkalomból a Partiumi Magyar Művelődési Céh közös megemlékezésre invitálja a közönséget vasárnap délelőtt 11.30 órára a Partiumi Keresztény Egyetemre, ahol Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke fogadja a Gyulafehérvárról és Nagyenyedről érkező zarándokokat.

Az ünnepi köszöntők és Kátai Zoltán énekmondó előadását követően koszorúzásra kerül sor az egyetem belső udvarán elhelyezett Bocskai-domborműnél.

Mindenkit szeretettel várnak a szervezők!

Tisztelettel,

Sz. Horváth István

PMMC-igazgató

Facebook
Érintő hírportál