Csak estére sikerült eloltani a nagyürögdi tüzet

Csak estére sikerült eloltani a nagyürögdi tüzet

Mint arról már beszámoltunk, tegnap délután hatalmas tűz ütött ki a nagyürögdi műanyag hulladék telepen, amelyet a legfisebb információk szerint csak este 21 óra körül sikerült megfékezni. A tűzoltó egységek munkáját az is nehezítette, hogy csak a faluban volt tűzcsap, így a folyamatos ingázás miatt nehezen  tudták kezelni a tűz terjedését. Egy adott pillanatban már 1200 négyzetméteren égett a lerakat, amelynek oltásán mintegy hatvan tűzoltó dolgozott. Két SMURD egységet is a helyszínre rendeltek, de szerencsére személyi sérülés nem történt.

A megyei környezetvédelmi felügyelőség közleménye szerint a légszennyezettség szinte mérhetetlennek bizonyult. A RO-Alert is figyelmeztető jelzést küldött ki a környező településeknek, valamint a DN79-es út három kilométeres szakaszára való tekintettel, ahol a közlekedés nem volt biztonságos (fotó: bihon.ro).

Az eset kuriózuma – írja az ebihoreanul hírportál, hogy a lerakat a Superbon cég tulajdona, mely cég a Borsi úton is üzemeltet egy hasonló telepet, amely idén márciusban szintén hasonló körülmények között égett le. Úgy látszik, a tűz martalékává vált 20 tonna műanyag akkori légszennyezése nem szolgált intő jelként a hatóságoknak.

S. É.

Facebook
Érintő hírportál