Cseberből vederbe

Cseberből vederbe

Peches ország Románia, újra és újra kiderül: vezető politikusainak szakértelme kimerül a hatalom megszerzéséért, megtartásáért vívott küzdelemben, az ország észszerű irányítására már sem tudásukból, sem tehetségükből nem futja. Az elmúlt évtizedek bizonyították: ellenzékben mindenki nagyon tudja, hogyan kellene felvirágoztatni kies hazáját, nincs hiány reform- és jólétígéretekből, aztán amikor helyzetbe kerülnek, láthatjuk: a magas polcra helyezett elit lehet jó pártkatona, de alig vagy egyáltalán nem konyít a rábízott területhez. Ha csak az elmúlt pár évre tekintünk vissza, megtapasztaltuk ezt a szociáldemokratáknál, és egyre szembetűnőbb a liberálisoknál is ez a jelenség.

2016-ban nagyratörő tervekkel került hatalomra az akkor még Liviu Dragnea irányította SZDP, programjuk a földi Kánaán megteremtését ígérte Romániában, aztán gyorsan kiderült, ami papíron jól mutat, az aligha megvalósítható. És az is, hogy nagyratörő ígéreteik mögött önző egyéni érdekek húzódnak, elsősorban bőrüket mentették volna, a börtöntől akartak szabadulni a korrupt szocdem vezetők, és ahogy szorult nyakukon a hurok, az igazságszolgáltatás lefejezése minden egyébnél fontosabbá vált. Bábok kerültek a bársonyszékekbe, akik nem az országot, hanem a pártot és annak legfőbb vezetőjét szolgálták. Bele is buktak nagyívű kísérletükbe, ámokfutásuk következményei pedig egyre jobban látszanak: kiüresített államkasszát, adóssághalmazt hagytak maguk mögött, egy olyan gazdaságot, amely dübörgött ugyan, de az első szellő porig rombolhatja.

Hatalomra kerültek a liberálisok, kiknek szintén van hős vezérük, a megmentő szerepében tetszelgő Klaus Iohannis államelnök. Ám az idő előtt megszerzett, ideiglenes, parlamenti többség nélküli fél hatalom nem elégítette ki éhségüket. Mindent akartak, sunyi, előrehozott választásokra pályázó játszmázásba kezdtek, melynek csak a világjárvány vetett véget.

Amit az elmúlt hónapokban megtudhattunk az Orban-kormányról, sok jóval nem kecsegtet. Talán csak a vészhelyzetnek köszönhető, hogy legalább az egészségügyet szakemberekre bízták, akik értenek is valamelyest a dolgukhoz, és így Romániában nem vált még drámaibbá a koronavírus-járvány, mert minden más ágazatot átsző a hozzáértés teljes hiánya. Késve hozott intézkedések, melyeket folyamatosan javítani kell, tervek, melyek nem válnak valósággá, vagy ha mégis, ezer sebből véreznek, mert nem úgy működnek, mint azt a minisztériumi irodákban elképzelték. Hiába áll ki kétnaponta Klaus Iohannis egekbe magasztalni kormányát és földbe döngölni az SZDP-t, szavai egyre hiteltelenebbek, mert a valóság mindegyre bizonyítja, hibát hibára halmoznak, képtelenek megfelelően kezelni a helyzetet, a miniszterek többsége lehet hű pártkatona, de a rábízott feladat meghaladja képességeit. Ahogy csökken népszerűségük, egyre arrogánsabbá válnak, hiányosságaikat olcsó nacionalista kirohanásokkal, gyűlöletbeszéddel próbálják leplezni. Látványosan süllyednek egyre mélyebbre.

Így kerül Románia cseberből vederbe, vederből cseberbe, és a jelenlegi politikai osztályt figyelve, esély sincs arra, hogy ez belátható időn belül megváltozzék.

Farkas Réka / Háromszék

Facebook
Érintő hírportál