Cserkészélet: az Összetartozásunk Tüze égett Köröstárkányban

Cserkészélet: az Összetartozásunk Tüze égett Köröstárkányban

Június 4-én, hazai idő szerint 21.20-kor került sor az Összetartozásunk Tüze elnevezésű akcióra, amelynek célja a trianoni tragédiára való méltó, közös megemlékezés volt. Az esemény a világ magyar cserkészszövetségeinek összefogásában valósult meg, de mint tudjuk, nem csak cserkészek csatlakozhattak hozzá.

Ennek megfelelően a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség felhívására válaszolva került sor a dél-bihari Tárkányban is a tűz fellobbanására a Köröstárkányi Ifjúsági Cserkészegyesület szervezésében. Alkalomhoz illő igehirdetést tartott Sebestyén László Ede helybéli református lelkész.

Az Egyed Csaba vezette Verbőczy Kálmán 6-os számú cserkészcsapat „hozta át a lángot” Kárpátaljáról és az Összetartozás Tüzét meggyújtva, imával és versmondással adóztak a nemzet százéves tragédiájának. Az akció lényege  a trianoni igazságtalanságról való megemlékezés, és hogy együtt, közös időpontban az összetartozás érzésével, bizakodóan tekinthessünk mindannyian a jövőbe – mondta Egyed Csaba parancsnok. A máglyához való helyszínt és a fát a helyi közbirtokosság elnöke, Benedek Mihály biztosította, aki ugyanakkor megajándékozta a cserkészeket Gábor Ferenc köröstárkányi szerző Életem viharának emlékére című kötetével is.

Az összetartozás őrtüzei szerte a Kárpát-medencében hivatottak voltak emlékeztetni a trianoni diktátum gyászos következményeire, amelyeket az elszakított nemzetrészekre osztott ki a forgandó történelem, illetve az első világháborút követő nagyhatalmi, gazdasági és politikai érdek.

Azonban helytállásból példát csak elszántan és kitartóan lehet mutatni, ami a cserkészek egyik alapelve is, ugyanakkor ifjak lévén a helytállás és az elszántság nemzetmegtartó magva is a jövőnek.

(További fotók itt.)

A Köröstárkányi Ifjúsági Cserkészegyesület

Facebook
Érintő hírportál