Csomortányi: „A magyar–magyar párbeszéd és a közös mozgósítás meghozta a várt eredményt!”

Csomortányi: „A magyar–magyar párbeszéd és a közös mozgósítás meghozta a várt eredményt!”

„A mögöttünk lévő parlamenti választásokra, ha még nem is abban a végleges formájában, ahogy azt a jövőben látni szeretnénk, de körvonalazódott az új magyar egység. Hárompárti megállapodásunk eredményeként minden valószínűség szerint a Magyar Polgári Pártnak és az Erdélyi Magyar Néppártnak is lesz egy-egy képviselője a román törvényhozásban” – mondta Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, az Erdélyi Magyar Szövetség társelnöke egy keddi, Nagyváradon tartott sajtótájékoztatón.

A politikus hozzátette: a két párt, valamint az EMSZ vezetői, tagjai és támogatói országosan is kivették részüket a kampányból és a mozgósításból, ennek eredményeként pedig Háromszéken az EMSZ-es polgármester vezette Esztelneken volt a legnagyobb a választáson való részvételi arány: a lakosok mintegy kétharmada járult a szavazóurnákhoz. „Néppártos és az EMSZ-színeiben mandátumot nyert polgármesterek vezetik Székelykeresztúrt és Szentegyházát is, ahol szintén a Hargita megyei átlagot meghaladó mértékű volt a választói kedv. Ez is azt bizonyítja, hogy a kampányidőszakban és a mozgósítás során is komoly munkát végeztek kollégáink, így nyugodtan elmondható, hogy az RMDSZ-lista 6%-körüli sikeréhez mi is hozzájárultunk” – jelentette ki a Néppárt elnöke. Csomortányi rámutatott: bizonyosságot nyert az a korábbi állítás, miszerint az önkormányzati választások során szükség van a versenyre, hiszen az erdélyi magyar közösség nem élhet egypártrendszerben, országosan azonban meg kell tudni állapodni az erős magyar képviselet érdekében.

„A román törvényhozásban ismét ott lesz egy szélsőségesen nacionalista és soviniszta politikai alakulat, mely tovább fogja erősíteni a korábban már tapasztalt magyarellenes hangulatot, ilyen körülmények között pedig elengedhetetlen a valós magyar–magyar párbeszéd. Bár országosan szinte teljes mértékben sikerült ezt az összefogást létrehozni, szomorú kivételként kell megemlítenünk Bihar megyét, ahol továbbra is – rajtunk kívülálló okok miatt – nem tudott igazi együttműködés létrejönni. Miután a Néppárt és az MPP meg tudott állapodni, sőt, országos szinten is együtt tudtunk működni az RMDSZ-szel, addig a Bihar megyei RMDSZ-vezetők egy része abban volt érdekelt, hogy ne legyen valós együttműködés” – jelentette ki Csomortányi István.

Ehhez kapcsolódva Habinyák István, a Néppárt Bihar megyei elnöke elmondta: a megyei RMDSZ az összefogás üzenetének célba juttatása helyett pártkampányt folytatott és semmilyen kérdésben nem volt hajlandó egyeztetni a Néppárt Bihar megyei szervezetével. „Gratulálunk a mandátumot szerzett képviselőknek, de nem szabad elfelednünk, hogy a választásokon való magyar részvételi arány rohamos csökkenése mindannyiunk számára intő jel, melyre a lehető legrövidebb időn belül megoldást kell találnunk” – mondta Habinyák István.

A sajtótájékoztató végén Csomortányi István rámutatott: a Bihar megyei RMDSZ néhány vezető személye gyakorta él diktatórikus módszerekkel, így akadályozva a magyar–magyar együttműködés kiteljesítését. „Bihar megye vezetésében elvesztettük a magyar jelenlétet, közösségünk elvesztette több fontos település polgármesteri székét, s most úgy tűnik, egy Bihar megyei magyar szenátori helyet is. Minek kell még történnie, hogy az ezekért felelős megyei RMDSZ-vezetők végre hátra lépjenek?” – tette fel a kérdés a Néppárt elnöke.

Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája

Facebook
Érintő hírportál