Czeglédi Júliát választották az EMNT érmelléki elnökének

Czeglédi Júliát választották az EMNT érmelléki elnökének

Október 11-én, pénteken rendes tisztújító közgyűlést tartott az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács érmelléki szervezete. Az eseménynek otthont adó mihályfalvi Regina panzióban az érmelléki településekről az ötvenöt EMNT-tagból negyvenen gyűltek össze – Érmihályfalváról, Szalacsról, Ottományból, Érkörtvélyesről, Albisról, Érsemjénből, Székelyhídról – helyt adva négy napirendi pontnak. Ezt megelőzően az esemény kezdetén Szilágyi Ferenc Hubart felolvasta A tündérkert fölött című alkalomhoz illő versét.

A napirendi pontok között szerepelt a kétéves tevékenységi beszámoló is, amelyet dr. Szilágyi Ferenc ülésvezető, az EMNT érmelléki szervezetének elnöke, országos alelnök (PAT) tartott meg, vetített képes összefoglalóval mutatva be az érmelléki EMNT és a partnerszervezetek (az Erdélyi Magyar Néppárt és az Érintő Egyesület) közös munkáját.

A beszámolót a megjelentek egyhangúlag elfogadták. Ezt követően a tisztújításra került a sor. Mivel dr. Szilágyi Ferenc már nem vállalta a harmadik megbízatást (nem lakik az Érmelléken), a megjelent tagság egybehangzóan Czeglédi Júliát, a mihályfalvi EMNT-iroda vezetőjét jelölte és választotta meg a szervezet élére, elnökségi tagok pedig Bányai István, Varga István, Pap Sándor és Rencsik Ferenc lettek.

Az ülés hátralevő részében a tagság megválasztotta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács soron következő csíkszeredai országos küldöttgyűlésére delegált tagokat, illetve póttagokat is, amelyen a frissen választott szervezeti elnök és az elnökségi tagok (póttagok) fognak részt venni.

Az összejövetel szeretetvendégséggel és kötetlen beszélgetéssel zárult.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács érmelléki szervezete

Facebook
Érintő hírportál