Decemberi hagyományok az Érmelléken

Decemberi hagyományok az Érmelléken

A régi latin kalendáriumban a december a tizedik hónap volt, mint ahogyan azt a neve is mutatja. A néprajzkutatók szerint elődeink télelőnek, álomhavának, szentkarácsony havának is nevezték. Az év összes hónapjai közül a december sűríti a legtöbb névnapot, ünnepet, népszokást, amelyekhez az érmellékiek is hozzá tették a maguk részét. Íme, néhány szép szokás és hagyomány a nádasok világából…

Azon túl, hogy az Érmelléken a december a névnapos vigadalmak hava volt, a disznóölés is szinte népszokássá nőtte ki magát. Ez által biztosította magának minden család az ünnepi asztalra valót. Ennek alapjául a vágott disznó húsa, a hurka, a kolbász, illetve a kocsonya szolgált.

A múlt század elején és közepén nem volt család, amelyiknek asztalán ne lett volna kocsonya a decemberi ünnepeken. A tájegység egyik honos szép lombú fájának termése, a dió is hozzátartozott a hónap majd minden ünnepének megédesítéséhez, akár a homokdombok leve, azaz a jó bakator, vagy az otelló bor. A legtöbb háznál a dió szolgált a sült tészták töltelékéül, ugyanis az ingyen volt. Csak úgy termett a Jóisten ege alatt. A nádas-mocsaras berkek dédnagymamái mondogatták mindig, hogy a diót elég, ha egy varjú elhullajtja valahol a csőréből, máris kihajt. Ezért az éltes érmelléki emberek még ma is Isten egyik égből jövő áldásának tekinti a diófát. Bihardiószeg környékén mind a mai napig nagy az ázsiója.

Szent napok és hagyományok  

Szent András (november 30.) napját követő vasárnappal kezdődik az advent. Eredete az V.-VI. századra nyúlik vissza. A Megváltó eljövetelét jelző ünnepről csak kevés szokás maradt fent az Érmelléken.
A múlt század derekán a régi öregek még meséltek az első advent-éjféli harangozásról, amellyel az egyházi év kezdetét jelezték. A vallásos emberek ilyenkor szigorú böjtöt tartottak, és hajnali misékre jártak. A római katolikusoknál a hajnali mise (roraté) a mai napig élő szertartás. Az Alföldön, valamint a nádasok birodalmában a hajnali misére járó leányok megédesítették a szájukat, hogy farsangra udvarlót, netán férjet „édesgessenek” maguknak.
Borbála napjához is (december 4.) a hajadonok fűztek reményeket. Pártfogójuknak tekintették, mert ha ezen a napon vízbe tett cseresznyeág karácsonyra kivirágzott, házasságot jelentett.

Szent Miklós napja (december 6.) közismerten a gyermekek kedvence volt, de a kelengye nélküli leányok is tisztelték és titokban reménykedtek az eljövetelében.

Luca napjához (december 13.) is többek között a házasságjóslás társult. Az eladó lányok gombócot főztek. Minden gombócba egy-egy cetlire írott férfinevet rejtettek, s amelyik elsőnek jött a víz tetejére, az lett a férjnek való. Ez egyébként óév napján is szokás volt.
Tamás (december 21.) volt az a tanítvány, aki az evangélium szerint kételkedett Jézus feltámadásában, ezért hitetlen Tamásként emlegetik még ma is a kételkedő embert, viselkedése pedig „tamáskodásként” vonult be a köznyelvbe. Tamás napjához is fűződik hiedelem, amelyek főleg a disznótorokhoz kötődnek. Többek között a Tamás napon vágott disznó hájának nagy volt az ázsiója, mivel úgy tartották, alkalmas a gyógyításra is. Összetört körömvirággal keverve kelésekre, nehezen gyógyuló sebekre használták.

Istvánok és Jánosok

Az adventi időszak utolsó napja egyben a karácsony vigíliája is, amikor csak a takarítás, illetve a sütés-főzés volt az asszonyok kizárólagos tevékenysége. A férfiemberek ellátták az állatokat, rendet raktak ház körül. Az Érmelléken, szentestén szokás volt a kántálás, amikor a gyermekek, felnőttek csapatostul járták a falut, köszöntőket mondtak, énekeltek egymásnak. Betlehemezni is ezen az estén indultak a fiatalok. Nemcsak betlehemi játékokkal örökítették meg Jézus születését, de csillagosok is rótták az utcákat, így hordozva szét a „jóhírt” a faluban.

Az István- és a János-esték voltak a legnevezetesebbek, hiszen a két leggyakoribb magyar férfinév éppen karácsonyestékre esik. Ezen a tájon az Istvánok és a Jánosok nem csak családon belül ünnepeltek, de az utcabéliek valamennyien feljárták e két név viselőit és a módosabb házaknál megesett, hogy napokig folyt a dínomdánom, néha elfogyott a disznó is, amit levágtak karácsonyra, de az nem okozott gondot, mert akkoriban „februári” disznó is volt, amellyel aztán pótolták a családi asztalra valót. Mihályfalván muzsikusokat is fogadtak ezekre az estékre, akik csak tetézték a jókedvet leginkább csak bor és vacsora fejében. Az érmelléki kisfalvak karácsonyain tehát nem csak a Megváltó érkezését várták és ünnepelték, de a híres névesték is úgy vonultak be az emlékezetekbe, hogy még az ezredfordulón is meg-megmosolyogták az idősebb Istvánok, Jánosok. Mihályfalván egy híres „legenda” is fennmaradt ezekkel kapcsolatban: történt, hogy az egyik helyen elfeledkeztek a muzsikus-traktáról, de még a fizetségről is, ezért utóbbiak bosszúból leemelték a sarkáról és elvitték mind a bejárati, mint az utcaajtót. Volt aztán bajban János gazda másnap reggel, amikor megtapasztalta a rajta esett csúfságot.

Az esztendőket elválasztó harangszó

Szent Szilveszter pápa (314-335) ünnepe az év búcsúztatásának vidám éjszakája volt. Az év utolsó napján, az Érmelléken is fontos szerepet kaptak az ételek, bár errefelé minden ünnepen a töltött káposzta vitte a prímet. A családok, szomszédok összeültek, borozgattak, adomáztak, felemlegették az elmúlt dolgokat. A férfiemberek egy-egy fehérnéppel megesett kalandjaikat is elsóhajtották, ha a ház asszonya kilépett egy tál kocsonyáért, vagy süteményért, amelyeket inkább a „nagyházban” (a hosszú parasztházak első szobája) tartottak a hidegen. Erre a sóhajra aztán megint csak inni kellett, hogy a jó otelló vagy noha (nova) bor édeskés-fanyar íze visszahozza őket a jelenbe, ugyanis a ház asszonyának kendőcsücske már feltűnt az ajtókeretben, így a férfiembernek még a gondolata sem lehetett már biztonságban. Mindezek ellenére a boros kancsók gyakran lejártak a pincékbe és éjféltájra már a komák is utána eredtek, mert az a fránya kancsó már csak nehezen vette a lépcsőfokokat. Az esztendőket elválasztó harangszóval aztán ki-ki nyugovóra tért, hogy az év első, Szűz Máriának szentelt napján tiszteletét tehesse az országot és a nemzetet védő nagyasszony előtt.

Sütő Éva

(Főoldalon: karácsonyi kaktusz – Nagy Miklós fotója)

 

 

Facebook
Érintő hírportál