Dédanyám meséi: Jeromos esete a „rossz lílekkel”

Dédanyám meséi: Jeromos esete a „rossz lílekkel”

Azt mondta egyszer dédanyám, ha megnövök, megtapasztalom, hogy vannak emberek, akiken az Úr jegye van és vannak, akiken a Gonoszé. S hogy kiken az Úré, kiken a Gonoszé, arra az igaz ember mindig ráérez. És egyszer, amikor a szomszédasszonyok közül többen is kint ültek a porcsinfüves árokparton, elmondott egy erre utaló történetet, amire az akkori gyermekeszemmel igen csak rácsodálkoztam, mivel legtöbbször ott lapítottam én is a szoknyája mögött.

Történt, mondta, hogy a Gonosz bebarangolta a Földet, mint a bibliai Jób idejében tette. Csakhogy ezúttal nem az Isten fedhetetlen szolgáira volt kíváncsi, annál inkább a maga gyarapodó nyájára. Így jutott arra a gondolatra, hogy megkerüli a szép Magyarhont is, főleg, hogy annak lakóiért ezer éve dúl a harc az Isten angyalaival. Ez az ország arról volt híres, hogy ha népe levert egy karót, s kihúzta, annak a helyén máris felbugyogott az ivóvíz, mellette meg valami jófajta gyógyvíz is: köszvényre, csúzra, ványadtságra való, de úgy tartották, némelyik vízfajta a férfiúi fickósodásra is alkalmas volt, amit akkor én még nem igen értettem.

Mit ad a kórság – fűzi tovább dédanyám jó Ér menti tájszólással a szót, éppen egy ilyen helyen lankadt le a Gonosz is, mert hát ő is csak amolyan balga lélek volt, Istentől való maga is, aki elfáradni is elfárad, főleg mikor számbavételezi temérdek nyáját e sárgolyón… És mit lát a csúf ürdüngfajzatja? Őszülő, kopaszodó üstökű Jeromos szolgája áztatja csúzos hajlatait egy kacér vászoncseléd társaságában valami hajdúsági feredőhelységben. Nosza, a pokol ura se volt rest, mindjárt mellé áztatta magát, hogy csak úgy sistergett tőle a víz.

Szógám! – így a rossz lílek. Látom, jó tanítvány vótál, na vesd csak ide a filembe, miféle fehércseléd ez, akivel enyelegsz itten, miközben a te hütös oldalbordád kenyeret  dagaszt otthon. Mester, hisz ez az én hütös oldalbordám – mutat a mellette pancsoló magakellető fiatal némberre. Neked kéne tudnod legjobban. Vagy lehet ez akár az ides húgom is vagy a hajadon leányzóm. Ahogy neked jobban tetszik, vigyorgott nagyokat Jeromos.

Villant erre az ördög szeme, vörösebbet is a kelleténél, az elégedettségtől, hisz elérkezettnek látta az időt egy újabb billoggal való “felkenetésre”.

Így görbülj meg, Jeromos fiam, hogy ez a te paradicsombéli nejed, húgod, vagy hajadon akármid? Így hát! – rázkódott Jeromos hasa a vízben, mintha csiklandozták volna. Paradicsomi! – kattant feljebb az állkaptája a huncutságtól.

Csak nehogy ott görbíts már rajtam, gazdám, ahol a leginkább ártanál, kapott hirtelen a nemesebbik testrészéhez Jeromos. Inkább valami láthatatlan helyen, hogy fel ne fedj engem a világ szeme előtt, kinek a seregében is hajtom én a „hasznot”.

Na, így lett Jeromosnak csak a lábujja görbe, abból is csak a legkisebbik. De abból aztán mindkettő. A fiatal vászoncselédeknél nem rontott ugyan az ázsióján, mert a mindig tömött bugyelláris kipótolta ezt a kis tökéletlenséget. Ám néhanap, ha az a bizonyos kettős görbület kilátszott a hajdúsági feredők vizéből, ahol kacér némberek társaságában áztatta ványadt inát, s az atyafiak hírül vitték a vidéken, hát bizony előkerült otthon a laskanyújtó.

Ezeket mesélte az én drága jó dédanyám az árokpartján ülve a szomszédasszonyoknak a rossz lílek jegyét magukon viselőkről. Egyéb megjelöltekről is szó esett, de azokat majd egy másik alkalommal mondom el.

Sütő Éva

Facebook