Demokrácia Érmihályfalván = RMDSZ egyeduralom

Mi az Erdélyi Magyar Néppárt tanácsosai több írásbeli kérést intéztünk az Érmihályfalvi Polgármesteri Hivatal felé, de sajnos azzal kellett szembesülnünk, hogy sem a törvény által előírt tíz nap alatt, sem harminc nap után nem kaptunk választ, s mindez addig húzódott, míg a Prefektúrán való feljelentést nem kezdtük el emlegetni.
Sajnos nemcsak minket érint ez a probléma, számos érmihályfalvi lakos keres meg bennünket azzal a panasszal, hogy a hivatal nem reagál az írásbeli beadványaikra. Volt rá eset, mikor már több hónapja késett egy ilyen válasz, és az érmihályfalvi Néppárt-szervezet végül írásbeli kérést tett le, kérve a polgármesteri hivatalt, hogy tegye a dolgát, és reagáljon végre a hónapok óta bizonytalanságban tartott lakosnak.
Mivel rengeteg ember keres fel minket különféle problémákkal, ezért úgy döntöttünk, hogy fogadóórákat tartunk majd az EMNP székházában, mely hamarosan megnyitja kapuit az érdeklődők előtt, a régi polgármesteri hivatal épületében.
Az elmúlt két tanácsülésen az EMNP magyarázatot kért arra, hogy a szemétszállító vállalat miért szállítja még mindig a környező falvak háztartási hulladékát az érmihályfalvi szeméttelepre mindazok után, hogy az előző tanács ezt határozat által elutasította. Ezért a FLORISAL cég beperelte az Érmihályfalvi Tanácsot.
Érdekes eset az is ,amiről a legutóbbi gazdasági bizottság gyűlésén esett szó. Mint kiderült, az érmihályfalvi költségvetésből kell kipótolni azt az összeget, amellyel a Tulipán Kaláka során az RMDSZ kampányidőszakban állított játszótereket. Mindenki abban a tudatban élt, hogy ezeket az RMDSZ vásárolta. Akkor nagy hírverést csaptak a dolognak, azt viszont nem említették, hogy a játszóterek közpénzből származnak, és csak a két csúszda 25 ember általi felállítása képezi a nagy adományt a város ifjúságának. A tanács pénzügyi szakemberétől megtudtuk, hogy a játszótér építéséhez a pénz egy részét célirányosan a megyei tanács küldte az Érmihályfalvi Polgármesteri Hivatal részére. Ha nem használta volna fel ezt az összeget a kampányidőszakban, akkor sem veszítette volna el a város, hiszen bármilyen más időpontban felhasználhatta volna, ugyancsak játszóterek építése céljából. Felettébb vérlázító az eset, mivel az adófizetőink pénzéből kell kiegészíteni a tartozást. Magától értetődően az EMNP tanácsosai nem szavazták meg ezen összeg kiegészítését a 2012. szeptember 26-án tartott tanácsülésen.
A következőkben szót ejtünk a szelektív hulladékgyűjtés beindításáról. A polgármesteri hivatal versenytárgyalásra fogja kiírni a szelektív hulladékgyűjtést. A határozatot mi nem szavaztunk meg, mert több hibát is felfedeztünk, melyeket mindenki tudomására hoztunk az ülésen. Pár szarvashiba:
– feltüntették azoknak a különböző méretű kukáknak a számát, amit az a cég kap amelyik megnyeri a licitet, de a szerződés lejárta után már nem volt meghatározva a visszaszolgáltatandó mennyiség;
-nem volt leltár a lerakat, gépek, járművek konkrét értékéről.
Rákérdeztünk, hogy végezetül egy családnak két szerződése lesz-e: egy kommunális és egy szelektív hulladékgyűjtésre? Mindkettőért fizetni kell-e? Egyértelmű válaszokat nem kaptunk. Volt olyan felvetés, hogy a díj adóhoz való csatolása megoldást jelentene, ami persze eleve elvetélt ötlet, hiszen nagyon sok ember él nehéz körülmények között, így adót sem tud fizetni.
A következő napirendi pont volt a polgármesteri hivatal által alapított cég, mely a szelektív hulladékgyűjtő igazgatásáért felelős. Nem volt meglepetés, hogy a cég ideiglenes ügyintézőjének személye már előre el volt döntve. Már csak abban reménykedünk, hogy a tisztségekre kiírt versenyvizsga tisztességes lesz, nem csupán egyes személyekre szabott feltételek lesznek.
Szomorúan tapasztaltuk, hogy bár a polgármester úr tetszését fejezte ki azzal kapcsolatosan, hogy az EMNP-tanácsosok észrevételeikkel felvilágosították a tanács többi tagját azokról a hiányosságokról, amelyekkel a pályázati kiírásban találkoztak, mégis mindhiába javasoltunk egy személyt a taggyűlésbe, név szerint Papp Sándor Györgyöt, és két személyt az igazgatótanácsba (Tóth Ferenc Csabát és ifj. Kecskés Zoltánt). Eddigi tapasztalatunk szerint, legyen szó bármilyen bizottságról, az RMDSZ tanácsosai többségi szavazattal mérlegelés nélkül kizárják a néppártos tanácsosokat. Mindezt a „demokráciára” hivatkozva, bár számunkra a demokrácia nem a politikai egyeduralmat, hanem a többpárti képviseletet és a vélemények ütköztetését, mérlegelését jelenti. Vágjuk sutba a demokráciát, és süllyesszük el jó mélyre a józan érveket, a lényeg, hogy a város ügyes-bajos dolgai „családban” maradjanak.

Czeglédi Júlia
Tanácsos

Facebook
Érintő hírportál