Elég volt a széthúzásból, elég volt a háborúskodásból!

Elég volt a széthúzásból, elég volt a háborúskodásból!

Idén lesz harminc éve annak, hogy beköszöntött jelenkori történelmünk viszonylagos szabadsága, s bár csak egy sajátos, bukaresti kivitelben, de mégis demokráciában élünk. Ha megvonjuk e három évtized erdélyi magyar mérlegét, sok dicsekedni valónk nem lehet, ahogyan Nagyvárad és Bihar megye esetében sincs. E három évtized girbegurba, furcsa és dicstelen története jutott eszembe akkor, amikor Cseke Attila szenátor és megyei RMDSZ-elnök újabb, nemzeti lobogónk meggyalázása kapcsán született, ezúttal kizárólag hozzám címzett, megnyilatkozását olvastam. Olvastam és nem hittem el, amit olvasok, s maradva a tények szigorúan kényelmetlen talaján – ha már oly sokszor emlegette azt az elnök úr – a tiszta és egyenes beszéd ösvényén haladva, nem kerülhettem meg a – remélhetőleg ez ügyben utolsó – válaszadást.

Van néhány olyan nyilvánvaló igazsága keserű bihari magyar létünknek, melyek tagadása a felkelő nap tagadásával egyenértékű. Az első és legfontosabb: kisebbségi helyzetben eredményt elérni, a megmaradásért dolgozni a legszélesebb körű magyar–magyar együttműködéssel és összefogással lehet – ha az elmúlt időkben az unalomig is szajkózták ezen fogalmakat. Ez valamennyi magyar politikai szereplő részéről egymás iránti minimális megértést, kompromisszumkészséget és első sorban azt igényelné, hogy esetünkben ne kérdőjelezzék meg a puszta létezéshez és önállósághoz való jogunkat.

Szintén evidencia, hogy megmaradásunk előfeltétele a magyar–román párbeszéd is, ami a bukaresti módszereket ismerve, valamint látva a folyamatos „centenáriumozás” okozta mentális közállapotokat, manapság ismét nem egyszerű.

A fentiekhez képest a minden bihari magyar sorsát befolyásoló közélet a minden irányba folytatott esztelen háborúskodásról és konfliktusokról szól. Folyamatos a cirkusz a megyei tanács működése körül, közösségünket háborúba akarják taszítani a megyében komoly eredményeket egyedüliként felmutatni tudó nagyváradi polgármesteri hivatallal, háborúba akarnak sodorni a megye legnagyobb román pártjával, és egyre inkább úgy tűnik, hogy valamiért a magyar–magyar kapcsolatok teljes tönkretétele is cél.

Még mielőtt a Sas-palotában ismét tollat ragadnának, leszögezném: koránt sem tartom az RMDSZ-t a kialakult helyzet egyedüli felelősének és jelenleg még a felelősök kérdése is mellékes, elsősorban az a fontos, hogy magyarokként hogyan mászunk ki ebből a helyzetből.

Nem kérdőjelezem meg az RMDSZ bihari vezetőinek akkori jóhiszeműségét, amikor amellett döntöttek, hogy a magyarok sorsát a jelenlegi kormányhoz és Biharban is a román szocialistákhoz (a PSD-hez) kötik. Ugyanakkor egyre nyilvánvalóbb tény, hogy döntésük hibás volt, a várt eredmények elmaradtak, és a 2016-os döntés annyi konfliktust okozott és olyan közéleti állapotokat teremtett, melyek keretében már mindenki lő mindenkire. A centenáriumi őrület mindezeken csak még inkább rontott.

Éppen ezért az is egyre világosabb, hogy a lobogónk meggyalázása körül kialakult méltatlan adok-kapok most már nem a konkrét ügyről szól, hiszen tény az is, hogy a kérdésben a két magyar párt kivételesen mindenben egyet ért.

Meggyőződésem, hogy a Néppártot és személyemet érő RMDSZ-es támadások elsőszámú oka, hogy sikerrel maradunk ki a megyei vezetés körüli cirkuszokból, miközben vérverejtékes munkával igyekszünk menekülőösvényt építeni a bihari magyar közösségnek a következő helyi választásokon egyre inkább valószínű változások átvészeléséhez. Mi ki akarunk maradni a balhékból, ezért történhet meg az, hogy olyan ügyekbe is verekedő félként akarnak minket berángatni, melyekben szintén a békességre törekszünk.

Csak ismételni tudom: nekünk a cirkusz nem hiányzik, mert balhé nélkül is tudunk küzdeni, botrány nélkül is tudunk építkezni, de tény, ez valódi összefogással egyszerűbb lenne.

Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke

Facebook
Érintő hírportál