Élet, élet betyár élet…

Élet, élet betyár élet…

Boros József Lidércfény a lápon című regényének bemutatása zajlott péntek délután a 27. Nyíló Akác Napok fesztivál keretében, mely eseménynek a művelődési ház adott otthont.

A regény alcíme Képzelt epizódok az Érmellék betyárvilágából jelzi, hogy  bár az történetnek van némi valóságalapja ezen a vidéken, a szerző a fantázia világára hagyatkozva színezi a regény főmotívumait, annál is inkább, mivel pályakezdő tanárként éppen a lápvilági élet megtapasztalójaként élte meg Érkeserűben ennek a különleges mocsári világnak a varázsát.

A kiadványt Balázs József Attila illusztrálta és mutatta be, majd maga a szerző is beszélt a kötet keletkezésének történetéről, és elmondott néhány olyan valós eseményt is a megélt keserűi időszakból, ami méltán inspirálta a mű megírásában.

A regényből visszaköszön az érmelléki tájnyelv, a még sokak által ismert szójárások, így a szerző nemcsak átörökítette ezeket az ízes szavakat az utókorra, de az érmelléki olvasóknak igazi csemege lesz visszaolvasni a szülők, nagyszülők által használt helyi tájszólásban írt szöveget.

A kötetből Boros Emőke Blanka, Felvinczi Erzsébet és Szabó János olvastak fel, a szerző Móka-társai, akikkel mintegy másfél órán belül már egy másik műfaj égisze alatt adózott (a színpadon) a helyi kulturális életnek.

Sütő Éva

Facebook
Érintő hírportál