Elindult a jelentkezési folyamat – középiskolásokat is várnak a Sapientia tudományos diákköri konferenciáin

Elindult a jelentkezési folyamat – középiskolásokat is várnak a Sapientia tudományos diákköri konferenciáin

A tehetséggondozás és a tudományos tevékenység fontos része a tanulásnak, legyen szó egyetemistákról vagy akár középiskolásokról. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem már több éve arra biztatja hallgatóit (2018 óta pedig Románia minden egyetemistáját), hogy kutatásukkal, alkotásukkal nevezzenek be a tudományos megmérettetésre, idén pedig a középiskolások számára is megnyitja ezt a lehetőséget Marosvásárhelyen és Kolozsváron.

A Sapientia EMTE Kari Tehetséggondozó Bizottságai és Hallgatói Önkormányzatai a 2019/2020-as tanév tavaszi félévére hirdetik meg a Kari Tudományos Diákköri Konferenciákat (TDK). A TDK célja, hogy ösztönözze a tudományos diákköri tevékenységet, és teret biztosítson a hallgatók pályamunkáinak ismertetésére. A Kari TDK-k az összes romániai felsőoktatási intézmény diákjai számára nyitottak, ráadásul ettől a tanévtől kezdődően a marosvásárhelyi és kolozsvári kari TDK-n részt vehetnek olyan középiskolások is, akik ezen a fórumon szeretnék megmutatni munkájukat. A középiskolások poszterrel vagy bemutatóval nevezhetnek be az adott kari TDK-n meghirdetett tudományterületekre, külön szekció keretében, és munkáik külön kerülnek értékelésre, díjazásra.A versenyek helyezettjei különdíjként egy egyhetes tehetségtáborban vehetnek részt Balatonfenyvesen 2020 nyarán.

A XXIII. Agrártudományi ETDK-nak a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara ad otthont, míg a XXI. Műszaki ETDK-t, a korábbi évekhez hasonlóan a Sapientia EMTE és a Temesvári Műszaki Egyetem közösen szervezik. A Kari TDK-ka humán- és reáltudományi szakterületeken, valamint az ETDK-k egyben jelölő fórumok a 2021-es magyarországi XXXV. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára.

A Kari TDK követelményeit a TDK-szabályzat tartalmazza, amely az egyetem központi honlapján a Tehetséggondozáson belüli TDK fül alatt érhető el.Az egyes szekciókra vonatkozó specifikus elvárások az OTDT honlapján találhatóak.

Fontos időpontok:

Marosvásárhely – XIX. Kari TDK

  • Jelentkezési határidő: 2020. március 10.
  • Kivonat feltöltése: 2020. március 17.
  • Dolgozat feltöltése: 2020. április9.
  • Konferencia: 2020. április 24–25.

Kolozsvár – X. Kari TDK

  • Jelentkezés és kivonatfeltöltés határideje: 2020. március 19.,
  • A dolgozat feltöltési határideje: 2020. április 22., 23.59 óra
  • Bemutató beküldési határideje: 2020. május 11., 23.59 óra
  • A konferencia időpontja: 2020. május 13–

A Kolozsvári Kari TDK keretében sor kerül a Művészeti alkotások szekció megszervezésére is.

Csíkszereda XVII. Kari TDK

  • Jelentkezés és kivonat leadása: 2020. február 27., 23:59 óra
  • Dolgozat leadása: 2020. április 9., 23:59 óra
  • A konferencia időpontja: 2020. május 5.

A Kolozsvári Kari TDK Művészeti alkotások szekciója keretében az Irodalmi alkotások és műfordítások tagozat Csíkszeredában kerül megrendezésre, szintén 2020. május 5-én.

XXIII. Agrártudományi ETDK

  • Színhely: Sapientia EMTE Csíkszeredai Kar
  • Jelentkezés és kivonat leadása: 2020. február 27., 23:59 óra
  • Dolgozat leadása: 2020. április 9., 23:59 óra
  • A konferencia időpontja: 2020. május 5.

(Sapientia EMTE – Kolozsvári Kar)

Facebook
Érintő hírportál