Élő valóság és legenda: Kölcsey

Élő valóság és legenda: Kölcsey       

Álmosdi lakosokként másodszor ünnepelhettünk idén Sződemeteren a Himnusz szerzőjének születésnapján. Megelégedéssel láthattuk  a századok óta az idők ostromát álló kistemplom megújulását, egy modern gyülekezeti központ elkészültét és méltóságos kopjafák emelkedését. Egy év alatt feltűnően sokat haladt az építkezés ott, ahol alig pár magyar él még. Annál több ünneplő jelenik meg évről évre a főhajtásra. Igényes ünnepi beszédek, magyarul is tanuló kisiskolások dicséretes küzdelme a nehézkes Kölcsey-szövegekkel, fejedelmi ellátás egy jóindulatú román polgármester támogatásával. Minden elismerésem az érintetteknek.  Sződemeter, a szülőfalu, Álmosd, hol több évig élt a Kölcsey család, Szatmárcseke, hol örök álmát alussza a zseniális költő, – egyaránt igyekszik ápolni Kölcsey emlékezetét.

Egyik ünnepi szónok meggyőzően adta elő, hogyan találkozott évekkel korábban azzal az idős dajkával, aki elmondta, Szatmárcsekén kapta meg a gyermek Kölcsey a himlőt. A dajka javaslatára a gyermeket egy bevető lapátra kötözve betették a felfűtött kemencébe, hogy a himlő kiütések felfakadjanak. Nem ismeretlen módszer ez abban a korban. Az életveszélyes állapotban lévő gyermek felépült, de egyik szeme világát elveszítette a kemencében.  Az álmosdiak meglepődve hallgatták az érzelmes történetet, hiszen ők úgy tudják, mindez Álmosdon történt, hol szintén igyekeznek méltóképpen fenntartani a legendás költő emlékét és egykori lakóházát. Ma Kölcsey emlékház, ahogy illik, egykori relikviákkal, írásaival, vagy másolatokkal. A gyógyító legendát vagy valóságot itt is nagy becsben tartják. De akkor hol az igazság. Gyorsan kölcsön kértem Szentimrei Jenő: Ferenc tekintetes úr c. regényét, remélve, hogy nyomába szegődhetek az igazságnak. A könyv éppen ezzel kezdődik. Szentimrei megörökíti, hogy a gyermek dajkája szatmárcsekei volt, és nem csak ajánlotta a kemencét, hanem maga vette ölbe a gyermeket és bebújt vele a forró tűzhelybe, ahol hét Mi Atyánk elmondása idejéig kellett tartózkodni. Az ötödik Mi Atyánknál a gyerek felkiáltott: látok. Hirtelen kinyitották a nagy kemenceajtót és a hátsó sarokban még pirosló parazsat felkapta huzat, s a gyermek nagyot sikoltott:jaj,  a szemem. Egyik szemére megvakult.    A valóság és legenda csak öregbíti a Himnusz költőjének nimbuszát, melyre mindhárom falu féltőn vigyáz.

Arról is kevesebben tudnak, hogy Kölcsey eredetileg a református énekeskönyvben is megtalálható 130. genfi zsoltár  (Tehozzád teljes szívből) dallamára írta meg Himnuszát, sokáig ezzel énekelték egyes gyülekezetekben, mígnem Erkel Ferenc zeneszerző dallamával honosodott meg később az össznemzet himnuszaként. (Korábban a katolikus egyházban a Boldog Asszony Anyánk, protestáns berkekben a 9o. zsoltár szerepelt himnuszként: Tebenned biztunk eleitől fogva. Utóbbit a kommunista betiltás idején énekelték buzgósággal az erdélyi gyülekezetek).  Kölcsey szövege jól énekelhető a zsoltár dallamára, s ha mélyebben beletekintünk, lelki, evangéliumi rokonság is összeköti  a Himnuszt és a zsoltárt.

A bűnbánattal Istenre néző ember balsorsot és jókedvet tőle kér és kap.  A költő 180 esztendeje nyugszik már a szatmárcsekei temetőben, de hiszem, félszemével a mennyből is balsors verte népét nézi és víg esztendőkért közbenjár a történelem Ura előtt.

Bereczki András, ny. lelkész

Facebook