Érmihályfalviak a köröstárkányi megemlékezésen

Érmihályfalviak a köröstárkányi megemlékezésen

Érmihályfalviak is részt vettek azon a megemlékezésen, amelyet az 1919. április 19-én, nagypénteken megesett magyarirtás századik évfordulójára rendeztek Köröstárkányban. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt mihályfalvi szervezete mintegy húsz emberrel képviseltette magát a megemlékezésen, amelyet a Pro Tharkan Egyesület – Gábor Ferenc elnökletével – szervezett a véres események századik évfordulójára.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács mihályfalvi irodavezetőjének, Czeglédi Júliának a részvétellel és a megemlékezéssel kapcsolatos néhány gondolatát adjuk közre:

„Köszönjük az Érmelléki Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nevében a Pro Tharkan Egyesület elnökének a meghívást, hogy együtt emlékezhetünk a 100 évvel ezelőtt történt vérengzésre-mészárlásra.

Az ember szinte soha nem érzi azt, hogy elvégezte a feladatát. A halál pillanatában senki nem mondhatja, mindent befejeztem, elintéztem, rendben van. Inkább az szorongat bennünket: miért éppen így történt?

Őszinte részvéttel, lehajtott fejjel, mély megrendüléssel és együtt érezve emlékezünk a vérengzés áldozataira ezen a centenáriumi szomorú nagypénteki napon. Bár 100 évvel ezelőtt rajtaütésszerűen megtörték a magyarokat, de a magyar szellemiséget nem sikerült eltörölni, ennek bizonyítéka, hogy e napon 100 év után is itt vagyunk és itt is maradunk. Ennek jelképéül az érmihályfalvi ifjúság helyezi el az emlékezés koszorúját, valamint a Pro Tharkan Egyesület részére az Érmelléki Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács résztvevői mély együttérzésük jeléül átnyújtják a Partium térképét. Köszöntjük a határon innen és túlról érkezett vendégeket, a helybéli lakosokat és az áldozatok hozzátartozóit. Köszönjük, hogy itt lehettünk!

„Isten áldd meg a magyart!”

Facebook
Érintő hírportál