És akkor maszkban esszük a levest?

És akkor maszkban esszük a levest?

Június végére újraindul a vendéglátóipar, de a karanténkonyha jobb szó. Egy délutáni kávézás a haverokkal olyan lesz, mint a műtőorvosok világtalálkozója.

Azt már tudtuk, hogy június elsejétől megnyílnak a vendéglők, kávézók teraszai, mostanra a vendéglátós szakma képviselői arról is megegyeztek a kormánnyal, hogy június 15-én részlegesen megnyílhatnak a beltéri helyek is, és ha nem jön koronacunami, akkor június 30-ától teljes gőzzel mehet az ipar. Mármint az túlzás, mert volna itt pár járványügyi szabály, ami valószínűleg pokollá fogja tenni az iparágban dogozók életét, de a vendégek élményén is csorbítani fog.

Az asztalokat legalább két méterre kell elhelyezni egymástól, egy asztalnál pedig maximum nyolcfős társaság gyűlhet össze.

Hogy az éttermekben mi lesz, az még ködös, mert csak nem lehet maszkban enni a pacalcsorbát, de a elsejétől a teraszokon állítólag nemcsak a személyzetnek, de a vendégeknek is maszkot és kesztyűt kell viselniük, ha nincs náluk, majd kapnak a bejáratnál.

Miután megmérték a lázukat, mert az is lesz.

A pincérnek ugyanakkor minden felszolgálás, minden asztaltársaság után fertőtlenítenie kell a kezeit, maszkot és kesztyűt kell viselnie.

A sok kellemetlenség ellenére jó hír viszont, hogy az árak a kezdeti időszakban várhatóan alacsonyabbak lesznek, hiszen a vendéglőknek, kocsmáknak vissza kell csalogatniuk a vendégeiket, és hát senki sem áll most jól anyagilag.

A kormány ugyanakkor igyekszik támogatni a nagy slamasztikába került ágazatot, az újranyitás utáni első három hónapban például a fizetések 42.5 százalékát az állam állja, az adókat pedig egy évvel elhalasztják a vendéglátósok.

(foter.ro)

Facebook
Érintő hírportál